2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Napi aktuális

Hangos akar lenni a Momentum, de egyre komolytalanabb

A Momentum országgyűlési képviselői és Hadházy Ákos független képviselő kedd reggel ismét lebontotta a Karmelita körül felállított kordonokat, majd ráültek. A téma kapcsán Nagy Attila Tibor és Nagy Ervin elemzők fejtették ki véleményüket a Napi aktuálisban.

  • Hangos akar lenni a Momentum, de egyre komolytalanabb

Ugyanakkor még az ellenzéki oldalon is többen egyetértenek azzal, hogy arányosan lépett fel a rendőrség a státustörvény ellen tartott tüntetésen a Karmelita kolostornál - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori alapítója pedig egyenesen azt állítja, hogy a baloldal által megszervezett, rendzavarásba torkolló, „pedagógusok melletti” tüntetések célja, hogy a világsajtó azzal legyen tele, hogy az orbáni diktatúra rendőrsége gyerekeket ver.

Nagy Ervin szerint kezd kifulladni az egész kordonbontásos történet, mint fogalmazott, fáradnak, ma is már nagyon kevesen voltak, ami biztos, hogy a társadalmi támogatottságaa nagyon alacsony. 

Egy nagyon szűk körről van szó, mondhatni a Momentumnak egy kis önfoglalkoztató napközije

- tette hozzá.

Nagy Attila Tibor a Momentum meg akarja mutatni a többi ellenzéki pártnak, hogy van erejük, de ez nem nagyon fog bejönni, nem hiába nincs ott a DK sem, amely inkább kormányprogramot akar írni őszre és nem érdekük az, hogy utcai akciókban vegyenek részt. 

Teljes beszélgetés:

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kialakulóban van egy magyar-szlovák-szerb tengely + videó

Kialakulóban van egy magyar-szlovák-szerb tengely + videó

A bevándorlás visszaszorításáról egyeztet Orbán Viktor kormányfő, a szerb elnökkel, és a szlovák miniszterelnökkel Révkomáromban. § A magyar miniszterelnök közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Együtt küzdünk az illegális migráció ellen!" A témában Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója volt vendégünk. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!