2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Tóth M. Gábor: A kapitány vitatja, hogy hibázott

Tóth M. Gábor ügyvéd cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a tömegszerencsétlenség okozásával vádolt ukrán hajóskapitány nem működött volna együtt a nyomozó hatóságokkal. Jurij C. jogi képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta: ügyfele érdemi vallomást tett, amelyet gyanúsítottként is fenntartott. Tóth M. Gábor megerősítette: A hajóskapitány vitatja, hogy szakmai hibát vétett.

  • Tóth M. Gábor: A kapitány vitatja, hogy hibázott

Földi-Kovács Andrea műsorvezető azon felvetésére, hogy az ügyészség és a nyomozó hatóságok valamint a közvélemény is keresi az okokat, szeretné tudni mi állhatott a baleset hátterében. Ha a kapitány nem érzi magát bűnösnek, akkor mit állít?

Tóth M. Gábor elmondta,

Nagy baj lenne, ha önmagában az ügyészség és a nyomozó hatóság vagy a közvélemény állít valamit az egyben azt jelentené, hogy a történésekkel teljes egészében kvadrál. Egy hosszú nyomozásnak lesz majd a feladata, hogy kiderítsék, mi történt, ki hibázott, hibázott-e valaki egyáltalán. A bíróság jogerős ítéletében állapítsa meg azt, hogy mi történt. Amíg ez a jogerős megállapítás nincsen, addig mindenkit, őt is ártatlannak kell tekinteni.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!