2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Magyarország élőben

Tóth Erik: Az ellenzéki térfél többi politikusa béna kacsa

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője volt Földi-Kovács Andrea vendége. Szóba került a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése a közelgő önkormányzati választások szempontjából.

  • Tóth Erik: Az ellenzéki térfél többi politikusa béna kacsa

Toronymagasan vezeti a pártok népszerűségi listáját a Fidesz-KDNP, a Nézőpont Intézet júliusi adatai szerint, ha most lennének a választások akkor a kormánypártokra 40 százalékkal többen szavaznának, mint a legtámogatottabb ellenzéki pártra. A kutatásból az is kiderül, hogy a DK, Momentum 11-11 százalékon áll, a Jobbik 9 míg az MSZP-Párbeszéd alig éri el a 7 százalékot, a női társelnök nélkül maradt LMP továbbra is 3 százalékon áll.

 

Végzetes lehet az önkormányzati választási eredmény mondjuk a szocialista pártra nézve? - kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

Úgy gondolom, hogy igen. Nagyon komoly versenyhelyzet van, ezt azért érdemes látni, az ellenzéki pártok ilyen arányú lemaradást követően továbbra is azt az egy tortaszeletet próbálják felosztani maguk között, amiről már sokszor beszéltünk és az látható, hogy ebben az osztozkodásban a DK helyezkedik a legjobban. Egyrészt az európai parlamenti választás számukra virtuális győzelmét jól tudták kommunikálni, képesek voltak a többi ellenzéki párttal elhitetni, hogy ők a legpotensebb ellenzéki erő. Másrészt pedig látható az, hogy az ellenzéki térfél többi politikusa béna kacsa, nem tudnak igazából Gyurcsány Ferencék szintjére úgymond felnőni. Én úgy látom, hogy ez a gyurcsányi-stratégia, amely valóban próbálja a talajt kihúzni ezek alól az ellenzéki pártok alól az egyértelműen sikeres, bár kétségtelen, hogy egy fontos rivális, a Momentum Mozgalom felkerült erre a térképre és ezzel biztos vagyok, hogy Gyurcsányék nem számoltak amikor például az előválasztás második fordulójában önálló jelöltként elindították Kálmán Olgát.

-       mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!