2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Magyarország élőben

Szakács Árpád: A színházi világ költségvetése soha nem volt ilyen magas, mint ma

Az előadások száma 2900 körüli, a korábbi 1900 helyett, a nézőszám pedig négymillióról hétmillió fölé ugrott a Gyurcsány-kormány óta, mondta Szakács Árpád a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

  • Szakács Árpád: A színházi világ költségvetése soha nem volt ilyen magas, mint ma

A beszélgetés elején élőben jelentkezett a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Rázga Miklós, aki elmondta a hétfői tüntetés szlogenjével és mondanivalójával, miszerint a „Kultúra nemzeti alap” vagy, hogy a politika ne szóljon bele a kultúrába egyet tud érteni, de alapvetően a sorok között olvasva egyértelmű, hogy másról volt szó.

„A mi színházunk úgy működik, vagy a legtöbb színház, ami gazdasági társasági formában működik úgy működik, hogy tulajdonképpen az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak igazándiból nincs is tulajdona, hárommillió forint a törzstőkéje. Itt van nálunk az épület vagyonkezelésben. Van olyan színház a fővárosban, ahol például az épületet bérbe veszi az adott színház. Ami a színház működtetésére vonatkozik: itt alapvetően két komoly szerződés van. Az egyik az állammal kötött közszolgáltatási szerződés, a másik meg az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés. Ezek meghatározzák a finanszírozást. a mi esetünkben az állam által nyújtott forrás a támogatásnak a hetven százalékát teszi ki, az önkormányzaté harminc százalék a forrásból.”

 Szakács Árpád, újságíró a rövid interjú után elmondta ugyanazok az emberek vonultak utcára, akik az elmúlt kilenc éveben többször is tiltakoztak az elnyomás ellen, és azellen, hogy nem kapnak lehetőség arra, hogy a művészetüket kiteljesítsék.

„A Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodnék. A felvilágosult Gyurcsány-kormány, aki ugye nagyon támogatta a kultúrát 140 színház volt akkoriban 2010 előtt Magyarországon, mostanra körül-belül 180 van.”

Hozzátette, az előadások száma 2900 körüli, a korábbi 1900 helyett, a nézőszám pedig négymillióról hétmillió fölé ugrott.  

Elmondta, a színházi világ költségvetése soha nem volt ilyen magas, mint ma.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!