2024. 05. 25. Szombat Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Túlélve Bolíviát 11:00

Magyarország élőben

Szajlai Csaba: A központi költségvetés a helyzethez képest jól fog állni

Az iparűzési adó felét engedik el, amivel 150-200 milliárd forint maradhat a cégek zsebében, ugyanennyi azonban elveszik az önkormányzatok pénztárcájából.

  • Szajlai Csaba: A központi költségvetés a helyzethez képest jól fog állni

„A 2019 költségvetésbe nagyjából olyan 800 milliárd forintnyi iparűzési adó folyt be. Ha Budapestet nézzük, oda 300 milliárd jutott. Tehát ezt kellett szétosztani a fővárosi önkormányzatok és kerületek között. Amiről beszélünk a 150-200 milliárdos könnyítésről a kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók esetében hozzá kell tenni azt a tételt is, hogy általában azért van ez a nagy könnyítés számukra, mert a munkaerőpiacon ők a legnagyobb foglalkoztatók. Dacára, hogy a nagyvállalatok részaránya nagyobb a gazdasági teljesítmény előállításában és sokszor az adóbefizetés terén is. Azonban a gazdaság újraindítása, a normalizálás és természetesen a gazdasági növekedés megteremtése a tét. Speciális a helyzet, ilyen még nem volt Magyarországon”

- mondta a Figyelő főszerkesztő-helyettese, Szajlai Csaba.

Korántsem olyan rossz a helyzet, mint ahogyan azt az ellenzék beállítja, a központi költségvetés a helyzethez képest jól fog állni.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!