2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 22:40

Magyarország élőben

Németh Szilárd: Várjuk azokat a fiatalokat, akik a hazát szeretnék szolgálni

A csütörtöki Magyarország élőben extra vendégei Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, Keserű György Miklós gyógyszerkutató, egyetemi tanár és Tóth Béla a taborfigyelo.hu ügyvezetője voltak.

  • Németh Szilárd: Várjuk azokat a fiatalokat, akik a hazát szeretnék szolgálni

 

A koronavírus-járvány elleni harcból a honvédség is kivette a részét, azonban a kormány a járvány okozta munkanélküliség elleni harcban könnyített a felvételi eljáráson. De hogy mik ezek és milyen eredmények mutatkoznak, arról Németh Szilárdot a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát, miniszterhelyettest kérdezte Földi-Kovács Andrea.

"(…) A kormány munkahelyteremtési programjának van egy állami lába, az úgynevezett állami munkahelyteremtés, mely a közmunkán kívül a katonáknak, a honvédségnek a bevonását is tartalmazza. Ez gyakorlatilag egy toborzás." 

A Magyar Honvédség várja azokat a fiatalokat, akik a koronavírus-járvány következtében elvesztették az állásukat és a hazát szeretnék szolgálni

– mondta Németh Szilárd.

Milyen munkakörökben várják a jelentkezőket?

"(…) Nemcsak fegyveres szolgálatról van szó, várjuk a gépkocsivezetőket, sőt újabb buszok érkeznek a Magyar Honvédséghez, így az eddig a turizmusban dolgozó és most munkanélküli buszvezetőket, valamint a forgalmat irányító szakembereket, emellett a katonai rendészet is várja az új kollégákat. A katonák ellátásól gondoskodó szakácsokról, felszolgálókról nem is beszélve. A jelentkezőknek egy könnyített alkalmassági vizsgán kell megfelelniük. Jelentkezni az interneten vagy a toborzóirodákban lehet"

Segítő kezet nyújt az álláskeresőknek a Magyar Honvédség

- tette hozzá a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára.

Szó esett még az ellenzék megnyilvánulásáról is.

Teljes beszélgetés:

Keserű György Miklós: Több antivirális szer is tesztelés alatt áll

Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa. Laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, őszre lehetővé válhat a gyógyszer magyarországi engedélyezése és gyártása is. Ez az antivirális szer hogyan hat a vírusra – tette fel a kérdést Keserű György Miklós akadémikusnak Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

"A favipiravirt alapvetően az influenzabetegségek kezelésére fejlesztették ki, azonban ez egy széles spektrumú antivirális szer, és ennek következtében a koronavírus-járványban már sikerrel alkalmazták a COVID-fertőzöttek kezelésére - mondta el Keserű György Miklós, majd hozzátette, hogy

maga a hatóanyag a vírus szaporodását gátolja, ezért a betegség korai szakaszában alkalmazható sikerrel, és a használatával megakadályozható a súlyosabb fertőzések kialakulása."

"Az akadémikus beszélt arról, hogy a szer hazai klinikai tesztelése a nyár második felében, legkésőbb kora ősszel kezdődhet el koronavírusos betegeken, addig pedig ipari méretben elő kell állítani a hatóanyagot, és abból a gyógyszerkészítményt, ezt követi majd az engedélyeztetési procedúra -  hangzott el. Keserű György Miklós megjegyezte, hogy

több antivirális szer is kipróbálás alatt áll, ezek közül választják majd ki azt a készítményt, amely a legeredményesebbnek bizonyul a klinikai vizsgálatok során."

Teljes beszélgetés:

Tóth Béla: A táborok szociális hatása óriási segítség lesz

Hosszú ideig kérdéses volt ugye, hogy lehetnek-e egyáltalán gyermektáborok a nyári időszakban. Most azt lehet tudni, hogy lehetnek, de nem lehetnek ottalvós táborok. Önök hogyan készülnek a nyári időszakra - kérdezte Földi-Kovács Andrea.

„A mai Kormányinfón Gulyás miniszter úr bejelentette, hogy

napközis táborokat már biztosan lehet szervezni a nyári szünetben.

Ez egy hatalmas segítség a szülőknek. Ugye egy 11 hetes nyári szünetről beszélünk, amikor ez június 15-én elkezdődik addigra egyrészt a gyerekek 3 hónapja már online tanulnak, nincsenek a társaikkal, nem játszanak, nem élik ki a mozgás és kreatív energiáikat sem és innentől kezdve a táboroknak ez a fajta szociális hatása nagyon nagy segítség lesz. (…)”

-        válaszolta Tóth Béla.

 Teljes beszélgetés:

Hír TV

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!