2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Magyarország élőben

Németh Szilárd: Tudatos akció volt az MSZP-s patkányozás

Nem véletlen elszólás, hanem tudatosan megtervezett akció volt a szocialisták patkányozása - állítja a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: azzal, hogy Ujhelyi István a botrány után patkánykormánynak nevezte az Orbán-kabinetet pártszintre emelte a gyűlölködést. A Fidesz politikusa közölte: tovább folytatják a tájékoztató kampányt arról, hogy mit gondol az MSZP a Fidesz szimpatizánsairól.

  • Németh Szilárd: Tudatos akció volt az MSZP-s patkányozás

„Mögöttem ülnek (a parlamentben) Gyurcsány Ferenc, mellette Bangóné és mellette pedig Vadai Ágnes. Tehát ők hárman egy nagyon komoly triumvirátust alkotnak. Azt gondolom, hogy az a közbeszéd stílus, nem is tudom lehet-e ezt a szót használna, amit ők művelnek, akár ott sutyorogva csendben, akár pedig hangosan kimondva vagy épp balhézva, mint december 12-én az elfogadhatatlan.”

- reagált Németh Szilárd Bangóné Borbély Ildikó ATV-s szereplésére. Hozzátette, látszik, hogy a baloldal készül az ilyesmire. Szerinte ez jól látszik a MTVA-s színjátékukból.

Németh Szilárd szerint Bangóné kijelentésének üzenet az, hogy aki a Fidesz politikájával egyetért, az patkány. A Fidesz alelnöke elmondta, 2016-ban a népszavazáson, arról döntöttek az emberek, hogy ők szeretnék eldönteni, kikkel élnek együtt. Magyarul, hogy ne engedjük be ide a migránsokat. Akkor 3,4 millió ember támogatta a kormány és a Fidesz politikáját. Magyarországon minimum 3,4 millió emberről állított ilyen durva dolgot Bangóné, és ezért nincs helye a parlamentben, és ezért kell lemondania vagy visszavonni a mandátumát.

Ujhelyi István azt mondta, bár az MSZP törölte a patkányozós videóját, elvárják, hogy a Fidesz is leállítsa ezzel kapcsolatos kampányát. Németh Szilárd azt mondta, az embereknek meg kell tudniuk mi történt, és ha rajta múlna nem állítaná le a Fidesz kampányát.

A Fidesz alelnöke elmondta, 2016-ban a népszavazáson, arról döntöttek az emberek, hogy ők szeretnék eldönteni, kikkel élnek együtt. Magyarul, hogy ne engedjük be ide a migránsokat. Akkor 3,4 millió ember támogatta a kormány és a Fidesz politikáját. Magyarországon minimum 3,4 millió emberről állított ilyen durva dolgot Bangóné, és ezért nincs helye a parlamentben, és ezért kell lemondania vagy visszavonni a mandátumát.

„Ilyen emberek, akik erre képesek, azok nem valók a közéletbe!”

30 évvel ezelőtt kezdődött a szovjet csapatok kivonása Magyarországról és a napokban az utolsó szovjet gyártmányú katonai felszerelésektől is Magyar Honvédség. Egy hatalmas fejlesztés indul meg.

„Mi nem márkákban, nem országokban, nem gyártókban gondolkodunk, hanem abban, hogy mi a jó a Magyar Honvédségnek. Melyik az az eszköz, amelyet megvásárolva azt a célt, amit elhatároztunk, hogy a térség legmodernebb, legkorszerűbb és legütőképesebb hadseregét tudjuk megépíteni, ebből a haderőfejlesztési szempontból, tehát a technika fejlesztése szempontjából a legjobb és legoptimálisabb legyen.”

Az, hogy kitől szerzi be a honvédség az eszközöket nem direkt politikai célokat, hanem össznemzeti célokat szolgál – mondta a Fidesz alelnöke. Elmondta, az egyik legfontosabb politikai célkitűzés, hogy megállítsák a migrációt Európa és Magyarország határánál.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!