2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Mindegyik kivonásra váró termék helyett van helyettesítő termék

A műanyag termék nem az ellenségünk, nem minden műanyag termék, hanem csak az egyszer használatos műanyag termékek lesznek betiltva jövő év júniusától – hívta fel rá a figyelmet Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára a Magyarország élőben extra című műsorunkban.

  • Mindegyik kivonásra váró termék helyett van helyettesítő termék

Boros Anita a példák között azokat a termékeket nevezte, amelyeket tipikusan úgy gyártanak, hogy egyszeri használat után az emberek kidobják, ilyenek a műanyag evőeszközök, a fültisztítók, vagy éppen a műanyag szívószálak.

A nejlonzacskók nincsenek benne ebben a listában, amit az Európai Unió tiltani rendel, az egy másik irányelv hatálya alá tartozik, ezért is vettük ki és más szabályozási környezetbe helyeztük

– tette hozzá

Az államtitkár közlése szerint már most is van mindegyik kivonásra váró termék helyett helyettesítő termék a piacon, ez pedig alapvető feltétele volt az Európai Uniónak is, hogy csak olyan terméket lehet betiltani, ami helyett van másik.

Teljes beszélgetés:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!