2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Mese a 12 találatról

Következik:

Poltikai hobbista 21:10

Magyarország élőben

Láng Zsolt: A plakátkampány tovább szítja a kormány és a főváros közötti ellentéteket

A főváros látványos közterületi kampányba kezdett. A plakátkampány célja, hogy felhívja a figyelmet az önkormányzatokat érintő forráselvonás lakosságot érintő káros hatásaira. Többek között erről és a Lánchíd felújítása körüli ellentmondásokról beszélgetett Láng Zsolttal, a Fidesz budapesti frakcióvezetőjével Velkovics Vilmos műsorvezető a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

  • Láng Zsolt: A plakátkampány tovább szítja a kormány és a főváros közötti ellentéteket

Mi a plakátkampány politikai részével foglalkozunk, azzal, hogy Karácsony Gergely folyamatosan azt mondja, hogy semmire nincs pénz, a főváros óriási bajban van, miközben azt látjuk, hogy egy ilyen plakátkampányra, amely tovább szítja a kormány és a főváros közötti ellentéteket, és háborús helyzetet sugall az emberek felé, erre van fedezet, erre ki tud szórni a főváros 22 millió forintot

– hangsúlyozta a Fidesz budapesti frakcióvezetője.

Láng Zsolt ezt követően leszögezte, hogy

a Fidesznek mind a kampány üzenetével, mind a ráfordított összeggel problémája van, hiszen 2021 is egy nehéz évnek ígérkezik, itt a Covid, itt a gazdasági válság, és Budapesten rengeteg segítségre váró, turizmusból és vendéglátásból élő család van. S ebben a helyzetben a főpolgármesternek az együttműködés lenne a fő feladata, és nem az, hogy a kormánnyal háborúzzon és az egyéni politikai ambícióit dédelgesse

– húzta alá.

A frakcióvezető a BKV-s reklámtenderre is kitért, amelynek kapcsán elmondta, hogy Karácsony Gergelyék önkényes döntése miatt a szervezet havi 80 millió forinttól esik el. (…)

Többek között ezzel és hasonló kérdésekkel kellene foglalkoznia a főpolgármesternek és körének, és ahhoz hogy optimalizálódjon a főváros, és odamenjen a pénz, ahová szükséges

– mutatott rá Láng Zsolt.

Teljes beszélgetés:

Kapcsolódó:

Ötmilliárddal drágább lesz a Lánchíd felújítása

Hír TV

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Éjszakai csapást mértek Odesszára az oroszok

Drónokkal támadta Odessza városát éjszaka az orosz hadsereg. A csapás során rakétákat is bevetett a Föderáció, a robbanások három civil életét követelték, közel harmincan megsérültek.
Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

Szélesvásznú történelem: Mese a 12 találatról

A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!