2021. május 6.,
csütörtök, Ivett, Frida napja

Külön kitüntetés, hogy ellátogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a pápa

Hír TV

2021. március 9., kedd 19:59

Ferenc pápa Magyarországra látogat szeptemberben - közölte Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek. A katolikus egyházfő részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén.

Mennyire volt váratlan a szent atya bejelentése

– tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

Fábry Kornél atya erre azt válaszolta, hogy maga a bejelentés váratlan volt, de ugyanakkor várták is a pápát, mivel meghívást kapott az eredetileg 2020-ra tervezett Eucharisztikus Kongresszusra. Fábry Kornél atya kitért arra is, hogy ennek kapcsán sok a félreértés. Pedig 

a szent atyát eredetileg is a kongresszusra hívták meg, és Ferenc pápa a zárómisére látogat majd el, és ennek lesz a főcelebránsa.

Fábry Kornél atya azt is leszögezte a beszélgetés során, hogy

nem bevett gyakorlat az, hogy a szent atya részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, utoljára 2000-ben II. János Pál pápa vett részt Rómában ezen az egyházi eseményen. Ezért is külön kitüntetés, hogy ellátogat a budapesti eseményre szeptemberben a pápa

– húzta alá Fábry atya.

Teljes beszélgetés:

Hír TV