2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Kovács Zoltán: Jogi eljárásnak álcázott politikai bosszúhadjárat folyik ellenünk

Finn kezdeményezésre újra terítéken Magyarország jogállamiságának helyzete Brüsszelben. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Velkovics Vilmos műsorvezető vendége volt Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, aki az adásban egyebek mellett elmondta, hogy a bevándorláspártiak bosszújának tartja a meghallgatást.

  • Kovács Zoltán: Jogi eljárásnak álcázott politikai bosszúhadjárat folyik ellenünk

Először hallgatták meg Magyarországot a hetes cikkely szerinti eljárásban a tagországok miniszterei Brüsszelben. A több mint két órán át tartó vitán Varga Judit erős fenntartásokat fogalmazott meg a magyar jogállamisággal kapcsolatos kritikákra. Az igazságügyi miniszter a meghallgatást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország egy olyan politikai boszorkányüldözés részese, amely már több mint egy éve tart.

„Kilenc tagállam kérdezett, illetve fogalmazott meg állításokat a 28-ból. Mire utal ez?”

– tette föl az első kérdést a műsorvezető.

„A Tanács a legfontosabb döntéshozó szerve az Európai Unió elég bonyolult szervezeti és intézményi rendszerének. Hiszen itt ülnek a mindenkori megválasztott és a legnagyobb legitimációval bíró kormányok képviselői. Legmagasabb szintjén a miniszterelnökök és elnökök, alacsonyabb szinten, ahogy a mai meghallgatáson: a szakminiszterek. Így ott azért elég könnyű eldönteni, többségben vannak-e az aggodalmaskodó tagállamok vagy sem. Nyilván a kérdésföltevések száma az önmagában, meg az érdeklődés is arra mutat, olyan irányba: valójában a tagállamok többsége nem érdekelt abban, hogy ilyen irányba folytatódjon ez a politikai boszorkányüldözés, ahogy a miniszter-asszony fogalmazott. Annyi helyen lóg ki a lóláb – már bocsánat a kifejezésért –, de teljesen nyilvánvaló ez a politikai bosszú. Ez egy politikai kezdeményezés volt”

– nyilatkozta az államtitkár, aki szerint „már pontosan ismerték az összes elemét” a rágalmaknak.

„Hiába cáfoltuk jogi értelemben, és tényszerűen, akkor, 130 oldalon ezeket a vádakat, csúsztatásokat, és hiába cáfoltuk most 160 oldalon bemutatva a magyar sajátosságokat, azt a jogi környezetet, amelyben mi magyarok élünk, próbáljuk az életünket berendezni, ezek lepattannak. Azért, mert nem egy jogi eljárásról van szó.  Nem jogi érvek ütköznek egymással, hanem egy politikai motivációjú folyamatot látunk, aminek talán az a legpikánsabb része, hogy gyakorlatilag nincs is eljárásrendje. Most próbálják ki rajtunk”

– szögezte le Kovács Zoltán.

Jogállamiságról vitatkoznak úgy, hogy közben az Európai Parlament megcsúfolta a jogállamiságot, folytatta az államtitkár, aki úgy vélte: ahogy a tartózkodó szavazat is szavazatnak számított, és ahogy azt a hazánkkal ellenérdekek értelmezték – mindez szembe megy a demokratikus szabályrendszerrel. Magyarország elkötelezett a jogállamiság iránt, az ellenfelek „aggodalmakról” beszélnek, ami egyértelműen mutatja azt a motivációt, ami mögött a bevándorlást támogató erők érdekei húzódnak meg.  

„El akarják verni rajtunk a port azért, mert az elmúlt három évben karakán magatartásunkkal példát állítottunk más országok elé”

– nyilatkozta a politikus, majd hozzáfűzte: betartjuk az európai szabályokat és megvédjük az Uniót az illegális bevándorlástól. Ezért folyik most ellenünk jogi eljárásnak álcázott politikai hadjárat. Nincs Európában egy általános jogrend, minden ország sajátos arculatú szabályozással bír, és már két állam jogrendjét sem lehet összevetni anélkül, hogy ne vetülne fel a kettős mérce lehetősége, fogalmazott a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár.

„Hova vezet az, ha a tagállamok egymás jogrendszerében, eljárásaiban kezdenek el turkálni? Miközben esély és szándék sincs arra, hogy ezek azonosak legyenek”

– mondta Kovács Zoltán.

"A Momentumnak ez a mai nyilatkozata pedig teljesen egyértelmű: meg akarják büntetni Magyarországot azért, mert jogkövető magatartást tanúsított. Ebben a politikai mérkőzésben, politikai bosszúhadjáratban nem csak a nemzetközi baloldal és liberálisok, hanem a hazai baloldal is egyértelműen a bevándorlás oldalára állt, és én azt gondolom, hogy ez a harc, ez a küzdelem a következő hónapokban, sőt meglehet években ugyanígy folytatódni fog"

– nyilatkozta az államtitkár.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!