2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Kiszelly Zoltán: Úgy várták a Pfizert, mintha az új iPone-ért álltak volna sorba

Az ellenzéki kampánynak sikerült elérnie azt a célt, hogy szinte életérzésért transzformálja a Pfizert – erről Kiszelly Zoltán beszélt Magyarország élőben extra című műsorunkban. A politológus szerint az ellenzéki propaganda úgy próbálja támadni a keleti vakcinákat, hogy azzal esetleg majd nem engedik be az embereket az Egyesült Államokba, vagy Nyugat-Európába.

  • Kiszelly Zoltán: Úgy várták a Pfizert, mintha az új iPone-ért álltak volna sorba

Kígyózó sorok voltak pénteken az oltópontokon, az ellenzéki Hadházy Ákos szerint káosz volt, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke egyenesen lemondásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Velkovics Vilmos felvezetőjére reagálva Kiszelly Zoltán elmondta, az ellenzék az oltásellenes kampányát mindig más hírbe csomagolja, és most is ezt látni.

Egyébként pedig azt látni, hogy nagy az érdeklődés az oltás iránt és az emberek, ha lehet élnek a lehetőséggel

– tette hozzá.

Felidézte, hasonló jeleneteket lehetett látni Németországban, ahol az emberek többségének az AstraZeneca vakcinával kapcsolatban voltka fenntartásaik, majd, amikor a jelentkezést kinyitották az emberek előtt, akkor az oltópontokon tömegek vártak az oltásra, ezért is fontos a regisztráció, az ütemezés.

Kiszelly Zoltán arról is beszélt, hogy szerinte főként olyanok vártak ma az oltópontokon Pfizer vakcinára, akik a „globalizáció nyertesei”, akik elhitték azt az ellenzéki szólamot, hogy a keleti vakcinák beadatása esetén nem lehet majd Nyugat-Európába utazni.

Például az orosz vakcina elismerése küszöbön áll, tehát az Európai Unióban biztos szabad mozgást fog engedélyezni

– tette hozzá.

Teljes beszélgetés:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!