2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Magyarország élőben

Jasenszky Nándor, TEK: „A mentésben több mint 600-an vettek részt”

26 órán át vizsgálták a Hableány roncsait Csepelen. Megduplázták az eltűnteket keresők létszámát is, miközben kiengedték a Viking Sigyn kapitányát. A hajóroncsot, ami 9 méter mélyen feküdt a folyó medrében kedden emelték ki a Dunából, és a mentésben több mint hatszázan vettek részt. Az államfő is köszönetet mondott a hajótragédia mentési munkálataiban részt vevőknek. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője válaszolt Földi-Kovács Andrea műsorvezető kérdéseire.

  • Jasenszky Nándor, TEK: „A mentésben több mint 600-an vettek részt”

A TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője elmondta, hogy minden egyéb műveletük végén is fontos a kiértékelés.

„Tekintettel arra, hogy ez egy nagyon széleskörű együttműködésen nyugvó lesz, azok a vezetők, akik ezeket a munkacsoportokat vezették – a búvár munkacsoportot, a hajókiemelési és technikai csoportot – el fogják készíteni a jelentésüket, az összegzésüket. Természetesen ezt átbeszélve a résztvevőkkel, és beépítve azokat a gondolatokat, tapasztalatokat, amit ők is hozzátesznek ehhez a programhoz”

– mondta Jasenszky Nándor, aki aláhúzta, hogy mindez az majdan előforduló ügyeknél fog számítani, az esetlegesen előforduló hibák kiküszöbölése szempontjából nagyon fontos.

Arra a kérdésre, hogy a TEK besegít-e a még meg nem talált áldozatok felkutatásába a TEK osztályvezetője elmondta:

„A jelen állás szerint a roncs kiemelése után átadtuk a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a roncsot és ezzel a TEK mandátuma, feladata befejeződött, hiszen erre kapott megbízást a belügyminiszter úrtól a főigazgató”

– szögezte le Jasenszky Nándor.

Folytatódik a munka, a légi, vízi, szárazföldi keresés, a partok végig járása: ezek az alap módszerek. Ezen kívül egy freiburgi kutyás kereső csapat is segít a felkutatásban. Idáig három olyan helyet adtak meg, ahol a kutyák jeleztek, hogy valakit, valamit találtak, ezeknek a helyeknek a feltárása még folyamatban van – nyilatkozta a szakember.

A mentés során a TEK osztályvezetője nem hibának tartja, inkább az új tapasztalatokat látja a nehézségek megoldásában, amikor például a soknemzetiségű csapat kommunikációját úgy kellett megoldani, hogy az angol műveleti nyelv ellenére a koreaiak kétharmada nem beszélte az angolt.

„Máskor erre oda kell figyelni, mert az eligazítások tartalmában, minőségében ez egy befolyásoló tényező. Egy ilyen sokszínű szakmai gárda összecsiszolása az megint ad ki tapasztalatokat. Aránylag hamar sikerült egy nyelvet találni, de így is azt mondja az ember: legközelebb, ebben a logisztikában, a dolgok előállításában, a szükséges eszközök felkutatásában, odarendelésében – mindig lehet tapasztalatot szerezni”

– nyilatkozta a TEK társadalmi kapcsolatokért felelős osztályvezetője.

„Majdnem minden feladatunk olyan, ahol sok együttműködő van. Ez volt most is a TEK feladata”

– húzta alá Jasenszky Nándor, aki szerint most egy közvetlen irányítás valósult meg, nem kellett szinteket „átjárni”, így ez egy rapidabb, gördülékenyebb módszer volt.      

A mentésben részt vettek civilek is, akik nagyon gyorsan „fölzárkóztak a feladatukhoz”, mert a „gyökerükben majdnem mindegyik katona volt”.  Nem „tinédzser-korosztály vett részt benne, hanem hosszú idő óta hajózó emberekről, 10-20-30 éve búvárként dolgozó szakemberekről van szó. „Hihetetlen fegyelmezett emberek, ugyanis a mindennapi munkájuk is iszonyú fegyelmezettséget követel” – tette hozzá Jasenszky Nándor, a TEK osztályvezetője.

Hír TV

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!