2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Magyarország élőben

Illés Boglárka: A fiataloknak tudniuk kell, ki is valójában Gyurcsány Ferenc

Tájékoztató kampányba kezdett a Fidelitas Balatonlellén azon a helyen, ahol Gyurcsány Ferenc szabadegyetemet tart a DK-hoz köthető fiataloknak. Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta, hogy a fiataloknak tudniuk kell, hogy ki is valójában Gyurcsány Ferenc, és a kormányzása idején mit tett az országgal. De nem szabad elmenni szó nélkül a 2006-os utcai zavargásokon történtek mellett sem - emelte ki Illés Boglárka.

  • Illés Boglárka: A fiataloknak tudniuk kell, ki is valójában Gyurcsány Ferenc

Tájékoztató kampányba kezdett a Fidelitas Balatonlellén azon a helyen, ahol Gyurcsány Ferenc szabadegyetemet tart a DK-hoz köthető fiataloknak. Milyen üzenetet szeretnének közölni a DK-val szimpatizáló fiatalokkal – tette fel a kérdést Illés Boglárkának Velkovics Vilmos műsorvezető.

A Fidelitas elnöke szerint érthető, hogy

a mai 16-18 vagy 22 évesek nem emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya 2004-ben és 2006-ban miket követett el a magyarok ellen, azonban a Fidelitas fontosnak tartja, hogy mindezeket a fiatalabb korosztálynak elmondja, és rávilágítson arra, hogy ki is valójában Gyurcsány Ferenc

– húzta alá.

A Fidesz ifjúsági társszervezetének vezetője arról is beszélt, hogy a tájékoztató kampányban felsorolták a bukott miniszterelnök tíz főbűnét, köztük az állam és az emberek eladósítását vagy a családi adókedvezmények megszüntetését. De Illés Boglárka szerint

nem szabad elmenni a 2006-os történések mellett sem, amikor az utcai zavargások során számos békés tüntető vált a rendőri brutalitás áldozatává.

Velkovics Vilmos arra is kíváncsi volt, hogy a baloldali véleménybuborékon mennyire sikerült a Fidelitas mostani kezdeményezésének átjutnia, milyenek a visszajelzések.

A jobboldali politikai ifjúsági szervezet elnöke egyetértett azzal, hogy ezt a burkot nehéz áttörni, ezért minden platformon igyekeznek megragadni a lehetőséget, hogy elmondják a fiataloknak az igazságot a történtekről. Ezért is vetítették ki azt a háromperces kisfilmet, amelyben a 2006-os utcai zavargások brutális képei is megjelennek. A „felvilágosító” kampány az online térben folytatódik majd – tette hozzá Illés Boglárka.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!