2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Magyarország élőben

ifj. Lomnici Zoltán: Törvénytelen eszközökkel készül az ellenzék októberre

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője, aki az ellenzéki adatkezelési botrány részleteit elemzi Föld-Kovács Andrea műsorvezetővel.

  • ifj. Lomnici Zoltán: Törvénytelen eszközökkel készül az ellenzék októberre

Feljelentést tett a józsefvárosi választási iroda a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, miután a Magyar Nemzet hétfőn arról írt, hogy a VII. kerületben ellenzéki aktivisták visszaélhettek a választók személyes adataival. A lap szerint felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, ez pedig tilos, ahogyan az ajánlóívek másolása is. A cikk megjelenése után a Budapesti Rendőr Főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség már ismeretlen tettes ellen nyomoz is, azon fotó kapcsán, amelyet Udvarhelyi Tessza, a józsefvárosi polgármester-jelölt kampányfőnöke osztott meg a Facebookon egy zárt csoportban szeptember másodikán este, amelyen az látható, hogy az aktivisták az ajánlóíveken szereplő adatokat gyakorlatilag felviszik egy számítógépes rendszerbe. Hogyan rendelkezik az információs törvény az ajánlóíveken feltüntetett személyes adatok kezelésérő, rendelkezik-e valahogy? – tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

Ez a legfontosabb kérdés, annyit előtte mondjuk el, hogy az ajánlóívekkel egyetlen dolga van a jelöltnek, amikor azt felveszi, hogy megszerezze a szükséges aláírásokat. Azokat az ajánlóíveket, amelyeket kitöltöttek azokat beszolgáltassa a választási bizottság, illetve az iroda részére. Az iroda szentesíti, vizsgálja meg az aláírásokat és hagyja jóvá, hogy összegyűlt a szükséges számú támogató.

Arra is hivatkoztak, hogy tulajdonképpen nem adatfelvitel volt, hanem ellenőrizték az adatok hitelességét – vetette fel Földi-Kovács Andrea.

Ez értelmezhetetlen, hiszen a fennmaradó íveket meg kell semmisíteni. Nagyon egyszerű helyzetben vagyunk, amikor ezt a képen látható szituációt meg kell ítélnünk jogilag és valóban innentől elindul egy viszonylag hosszú érvelés amellett, hogy ez miért is veti fel a bűncselekmény gyanúját. A személyes adatok Európában különösen fontosak, ez azért lényeges, hiszen európai jelöltekről van szó, akik magukat nyugatosnak, az Unió barátjának állítják be magukat. A GDPR rendelet az egyik legnagyobb vívmánya, ha lehet így fogalmazni az óraátállítás mellett a Juncker bizottságnak és bizony volt olyan, hogy az amerikai hírszerzés hívta fel a figyelmet olyan internetes vásárlásra, amely terrorista által került kivitelezésre, de a GDPR miatt nem tudták az európaiak ellenőrizni. Tehát, ilyen szigorúak a szabályok. Személyes adat minden, a nevünk, a születési évünk, a lakcímünk és ehhez képest, ha bármilyen személyes adatot jogosulatlanul kezelnek, ugye itt van egy előfeltétel a tényállásban, hogy haszonszerzési célból, jelentős érdeksérelmet okozva, jogosulatlanul vagy nem jogszerűen kezelnek, illetve az adatok titkosságára vonatkozó szabályokat megszegik akkor vétséget követnek el az érintettek.

- fejtette ki Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!