2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Magyar Nemzet: Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból.

  • Magyar Nemzet: Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék

A napilap hétfői számában arról ír, hogy a józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig tilos.

A cikk szerint vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egyik csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek.

A napilap birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplők személyes adatait. Ez tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

A munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án késő este. A Magyar Nemzet informátorának tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült. A képhez írt kísérőszöveg szerint a csapat az ajánlóívek feldolgozását végezte, hogy másnap reggel leadhassanak mindent.

A Magyar Nemzet cikke emlékeztet arra, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz. A fotó és a kísérőszöveg alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenzék személyes adattal való visszaélést követett el.

Az írás szerint az aktivisták munkáját megköszönte Veres Gábor, az MSZP VIII. kerületi elnöke és a Józsefvárosban közös ellenzéki jelöltként induló Sátly Balázs LMP-s politikus is.

A Magyar Nemzethez került anyag szerint ugyancsak reagált a fényképen látottakra Simon György, aki jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva közölte: "Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!"

A napilap cikke szerint nyilván többen rájöttek, hogy Udvarhelyi Tessza fotója, posztja komoly veszélyeket jelent az ellenzékre nézve, ezért az egészet törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni.

A kampányfőnök azt mondja, nem élnek vissza az adatokkal

Tagadja a törvénytelen adatgyűjtést a józsefvárosi polgármester-jelölt kampányfőnöke. Udvarhelyi Tessza a HVG-nek azzal védekezett hogy tizenkét egyéni jelölt, egy polgármester-jelölt és egy főpolgármester-jelölt számára gyűjtöttek aláírást és ezeket kellett átnézniük. Udvarhelyi azt állítja az ajánlóíveken szereplő adatokat nem tárolják. 

Kocsis Máté: az ellenzék törvénytelenül kezelte a választók személyes adatait Józsefvárosban

 Kocsis Máté a Magyar Nemzet hétfői írására utalva kifejtette: a napilapban közölt fotók alapján Pikó András ellenzéki polgármesterjelölt kampánycsapata - köztük a párbeszédes Erőss Gábor és az aktivisták - törvénytelen listát készítettek az ajánlóívekről.

A politikus megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte a történteket, és rámutatott: felmerül a választók személyes adataival való visszaélés, illetve a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja.

Szavai szerint az ajánlóíveket olyan adatbázis rögzítésére használhatták fel, amit infotörvény tilt és a Btk. szankcionál.

Kocsis Máté az ajánlóívek és a támogatói aláírásgyűjtő ívek közötti különbségről szólva elmondta, hogy az választási iroda hivatalos ajánlóívein sokkal több személyes adat szerepel, míg a támogatói aláírásgyűjtő íveken mindenki eldöntheti, milyen információt ad meg és hozzájárul az adatai kezeléséhez.

A napilapban megjelent írás és képi dokumentáció alapján egyértelműem látszik, hogy a hivatalos ajánlóívek rögzítése történik - mutatott rá.

Kocsis Máté leszögezte: semmilyen informatikai vagy számítógépes segítség nem kell az ajánlóívek megszámolásához, és azokkal csak annyi a teendő, hogy le kell adni őket a választási irodán.

Értékelése szerint a józsefvárosi ellenzéki kampánycsapat ellopta a jóhiszemű állampolgárok adatait, megtévesztette őket, visszaélt, illetve készül visszaélni a személyes adataikkal.

Az ellenzéki jelöltek ne legyenek gyávák, vállalják a politikai következményét a tettüknek és lépjenek vissza az önkormányzati választáson való részvételtől - szólított fel Kocsis Máté.

A frakcióvezető kijelentette: elvárják, hogy a hatóságok minden olyan lépést tegyenek meg ezzel a törvénytelenséggel szemben, ami megnyugtatóan rendezheti az ügyet, és lépjenek fel valamennyi érintettel szemben.

Kocsis Máté kitért arra is: teljesen nyilvánvaló Karácsony Gergely érintettsége az ügyben, hiszen az ő ajánlásait Józsefvárosban ugyanez a kampánycsapat kezelte. Felmerül annak a gyanúja is, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó, hanem számos más helyen, településen is használják ezt a módszert - jegyezte meg a fideszes politikus.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek van-e bármilyen lehetősége jogi fellépésre, azt mondta: kifogást tudnak tenni a helyi választási bizottságnál, ezt várhatóan meg is teszik, illetve a helyi választási irodának is van dolga megítélésük szerint.

A politikus az ellenzéki reakciókra válaszul azt közölte: megértik a kétségbeesett magyarázkodást, de "ezt már nem velünk kell megbeszélniük, hanem a hatóságokkal".

 

Karácsony tagadja a törvénytelen adatgyűjtést

Tagadja a törvénytelen adatgyűjtést a józsefvárosi polgármester-jelölt kampányfőnöke. Udvarhelyi Tessza a HVG-nek azzal védekezett hogy tizenkét egyéni jelölt, egy polgármester-jelölt és egy főpolgármester-jelölt számára gyűjtöttek aláírást és ezeket kellett átnézniük. Udvarhelyi azt állítja az ajánlóíveken szereplő adatokat nem tárolják. Hasonlóképpen reagált a vádakra az ellenzéki főpolgármesterjelölt, Karácsony Gergely is.

VIII. kerületi ellenzéki kampányfőnök: a szabályoknak megfelelően kampányolnak 

Pikó András polgármesterjelölti kampányában mindent a magyar és európai adatvédelmi szabályoknak megfelelően tesznek - közölte a VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt kampányfőnöke hétfőn az MTI-vel.

Udvarhelyi Tessza a közleményben a Magyar Nemzet című napilap hétfői számában megjelent cikkre reagálva úgy fogalmazott: semmilyen tiltott adatbázis-építést nem folytatnak sem az ajánlóíveken megadott adatokkal, sem más formában.

A Magyar Nemzet arról írt: feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék; a józsefvárosi kampánycsapat az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig tilos; az állítás alátámasztására Udvarhelyi Tessza kampányfőnök közösségi médiában posztolt képét és szövegét használták.

Reagálásában Udvarhelyi Tessza azt írta: a választási kampányban a polgármesterjelölt adatkezelését a C8 Civilek Józsefvárosért Civil Társaság végzi, melynek szabályzata elérhető a csoport közösségi oldalán, valamint minden online és offline kapcsolatfelvételi űrlapon is.

Közölte: a kampány során támogatóik adatait csak abban az esetben rögzítik, ha ahhoz írásban hozzájárultak és kizárólag abból a célból - például hírlevélre jelentkezés, önkéntesség -, amit ők megjelölnek. Az ajánlóíveken szereplő személyes adatokat a törvénynek megfelelően semmilyen formában nem rögzítik és nem tárolják - emelte ki.

"Szemben a Fidesszel, mi nem építünk Kubatov-listákat", hanem azért dolgozunk, hogy ebben az országban soha többé ne lehessen tisztességtelen módon emberekről adatokat gyűjteni, és hogy a józsefvárosi önkormányzat átlátható és elszámoltatható módon működjön - fogalmazott Udvarhelyi Tessza.

Hozzátette: a Magyar Nemzetben található képen "az önkéntesek azon dolgoznak, hogy ellenőrizzék, hogy az összesen 12 egyéni választókerületi jelölt és a polgármesterjelölt számára kiadott több száz ajánlóív rendben visszaérkezett-e, hogy azokat a kampányfőnök másnap a helyi választási irodában leadhassa", mert az elveszett ajánlóívekért bírságot kell fizetni.

Törvénytelen listát vezethetnek az ajánlókról Karácsony Gergely kampányában - legalább is erre utalnak a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok.

Egy fotóról van szó amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke posztolt egy zárt csoportban és azt írta a kép alá, hogy a legmenőbb csapat még mindig dolgozik az ajánlóívek feldolgozásán. A Párbeszéd egyik képviselője kommentjében még meg is jegyzi, - idézem - csak nehogy valaki megossza. A Fidesz szerint a helyzet egyértelmű: a 8. kerületi ellenzéki polgármesterjelöltnek és csapatának bocsánatot kell kérnie a választóktól és el kell hagynia a politika színpadát.

MTI - Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!