A politikus közlése szerint a nyolc pontot a Mi Hazánk Mozgalom képviselője, Pápai Ákos tárta fel, majd ő rögtön azt indítványozta, hogy a polgármestert függessze fel tisztségéből a bíróság, arra hivatkozva, hogy folyamatosan törvénysértést követett el.
Arra a kérdésre, hogy szerdán Egerben a közgyűlésben miről határoztak, Oroján Sándor elmondta, ők kijelentették, először érdemes kimondani, hogy valóban történt-e törvénysértés.
Ez egy hirtelen indítvány volt a Mi Hazánk részéről, mi azt mondtuk, érdemes lenne ezeket a pontokat mélységében megvizsgálni és az első pontnál kezdeni, hogy mondja ki a kormányhivatal, hogy jogszerűtlen volt, amit a polgármester csinált, vagy sem
– tette hozzá.
A Fidesz politikusa szerint a Mi Hazánk javaslata azért puhult fel, mert volt egy hiányzó a közgyűlésben, ő pedig Berecz Mátyás, a DK képviselője, aki valamilyen indokból távol maradt a közgyűléstől és
nincs kizárva, hogy a budapesti pártközponttól, vagy akár magától Gyurcsány Ferenctől kapott utasítást arra vonatkozóan, hogy az egri polgármester nem szabad felállítani.
Teljes adás: