2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Magyarország élőben

György István: A delta variáns ellen sokkal nagyobb átoltottság kell

Európában elsőként Magyarországon lehet majd augusztustól harmadik oltást kérni. Kik, hogyan és milyen vakcinát kaphatnak? György István, az országos oltási munkacsoport vezetője volt a HírTV Magyarország élőben című műsorának a vendége.

  • György István: A delta variáns ellen sokkal nagyobb átoltottság kell

Nyugat-Európában meredeken emelkednek a járványgörbék. Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az utóbbi hetekben, Ausztriában és Hollandiában pedig kétszeres sebességgel terjed a delta variáns. Több országban ismét szigorításokat vezettek be. Magyarországon az emberek 55 százaléka már megkapta mindkét oltást, így itthon egyelőre nem kell a járvány terjedésétől tartani. Augusztustól pedig Európában elsőként harmadik oltást is lehet kérni.

A felvezetésre reagálva György István a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője elmondta,

Magyarország Európa, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országa,

de – tette hozzá – ez nem fog így maradni.

Van hárommillió ember, aki még nem vette fel az első oltását, kulcskérdés, hogy közölük minél többen felvegyék

– mutatott rá.

Szerinte, ha nem lesz több oltakozó, akkor ezt a vezető pozíciót nehéz lesz megőrizni. Szintén arra buzdította az embereke, hogy aki felvette az első oltást, de nem tette ezt a másodikkal, akkor az tegye meg, mert százezer fölött van az ő számuk is.

Lehetővé teszik a harmadik oltást augusztus elsejétől – jegyezte meg az államtitkár.

További részletek a teljes beszélgetésben: 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!