2024. 05. 28. Kedd Emil, Csanád napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:25

Magyarország élőben

Fricz Tamás: Ne legyünk következmények nélküli ország

Patkányozós kijelentése miatt az MSZP nem mondatta le, még csak nem is határolódott el Bangóné Borbély Ildikótól, sőt a szocialista politikusok gyakorlatilag lepatkányozták a kormány tagjait. Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója a Hír TV Magyarország élőben című műsorának hétfői adásában úgy vélte, mivel az MSZP-nek nincs mondanivalója, víziója és programja sem és a párt gyakorlatilag feleslegesnek érezheti magát, ezért tagjainak úgy kell tenniük, mintha még fontosak lennének, mintha cselekedniük kellene, hogy ismét láthatóvá váljanak a közvélemény előtt. A politológus egyetért azzal, hogy a Fidesz tájékoztató akciót indít a botrányos megnyilvánulásról, mert – mint azt közölte – nem szabad, hogy következmények nélküli ország legyünk.

  • Fricz Tamás: Ne legyünk következmények nélküli ország

Fricz Tamás felhívta rá a figyelmet, a szocialista párt 2006 óta lejtmenetben van, elveszítette a magyar választók bizalmát. Emlékeztetett arra, hogy 2006 véres ősze olyan fordulat volt a magyar demokrácia történetében, amikor Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő és az MSZP megbukott, csak a bukás nem vált tényszerűvé, de lényegében mindenki tudta, hogy a 2010-es választás eldőlt 2006-ban.

A politológus szerint 2010 óta nem tud magára találni a baloldal és egyre kevésbé érzi a magyar társadalom értékrendjét, hangulatát és nem is tudja megfogalmazni a közvélemény előtt, hogy milyen válaszokat adna a kihívásokra. Fricz Tamás úgy látja, olyan lélektani helyzet következik ebből, hogy a szocialista párt tagjai azt érezhetik, feleslegessé váltak a magyar politikai közéletben.

Nincs mondanivalójuk, nincs víziójuk, nincs programjuk, ami kézzelfogható lenne

– tette hozzá.

Fricz Tamás szerint ennek a feleslegessé válásnak az érzése vezet oda, hogy a politikus elkezd kapkodni és egyre vadabb dolgokat művelni, hogy észrevegyék őt.

Velkovics Vilmos műsorvezető kérdésére Fricz Tamás megerősítette, a mostani patkányozás beleillik az ellenzéki botrányokozás-sorozatba, ami tavaly ősszel, illetve decemberben elkezdődött. A politológus hozzátette, mindig emelik a tétet a radikalizmusban, de azt mindig emelni is kell, hiszen annak az a logikája. Fricz Tamás egyértelműen arra számít, hogy a jövőben egyre durvább politikai megnyilvánulások tesznek, ami ugyanakkor a magyar közélet minőségét is tönkreteszi.

A kutatási tanácsadó nagyon fontosnak tartja azt, hogy Magyarország ne legyen következmények nélküli ország, ezért is üdvözli azt, hogy a Fidesz egy rövidfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít Bangóné Borbély Ildikó botrányos megnyilvánulásáról.

Ha a szocialista párt és Bangóné semmilyen következtetést nem volt le, akkor a nemzeti oldalnak olyan politikai hangulatot kell teremtenie, hogy világossá váljon, a magyar választópolgárok többsége nem fogadja el ezt a hangot, meg kell mutatni, hogy ez nem normális és idáig nem süllyedhet a magyar közélet

– tette hozzá.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!