2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Fekete Péter: Óvatosak és jól működnek az intézményvezetőink

Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen „Köszönjük Magyarország” néven pályázat útján oszt szét gázsielőleget a bevétel nélkül maradt előadóknak. A világjárvány okozta veszélyhelyzet fennállása számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nem csak az intézményeknek okozott drasztikus bevétel kiesést, de kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként, mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez. A részletekről Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

  • Fekete Péter: Óvatosak és jól működnek az intézményvezetőink

Körülbelül két hete lehet tudni, hogy újraindul majd az élet a színházakban. Újra nyithatnak a mozik, a színházak, újraindul a főváros és az ország kulturális élete. A szakmában dolgozók mennyire vannak tisztában a részletszabályozással, tehát, hogy milyen körülmények, milyen biztonsági intézkedések megtartása mellett lehet ezt megtenni? – kérdezte Földi-Kovács Andrea, műsorvezető.

 

Nagyon vártuk már a nyitást! Azt a bizonyos bejárati ajtón kívülről és belülről is dörömböltek a nézők is, meg a bentlakók is.  A közművelődési intézmények, a könyvtárak, a múzeumok már hetek óta leadták azt a javaslatot, hogy ők milyen módon javasolják nyitni a közművelődési, kulturális intézményeket. Most, hogy ez a nyitás elindult, most, hogy látjuk, hogy csak a zenész, táncos rendezvények esetében van korlátozás, ez nagy megkönnyebbülést jelentett az intézményvezetőknek, persze betartják azokat az előírásokat, amelyek a higiéniai odafigyelésre, a kézmosásra, a fertőtlenítők elhelyezésére vonatkozik, illetve folyamatosan monitorozzák, hogy azon a környéken van-e bármiféle megbetegedés. Óvatosak és jól működnek az intézményvezetőink 

- mondta Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!