2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napindító 07:55

Magyarország élőben

Egybevág a Rheinmetall hadivállalat szándéka a magyar kormány szándékaival

Aktív rakétavédelmi rendszert kapnak a Honvédség új német harcjárművei. Vajon mi lesz a következő nagy bejelentés? Drónok, rakéták és helikopterek - a Magyarország élőben című műsorunk vendége volt Maróth Gáspár kormánybiztos.

  • Egybevág a Rheinmetall hadivállalat szándéka a magyar kormány szándékaival

Magyarországnak felderítő, illetve művelettámogató drónjai vannak. A drónstratégia 2018 óta működik a Magyar Honvédségnél és 2017 óta nézik a piacot, hogy milyen irányba mozog. A HírTV stúdiójában Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta, jelenleg is figyelik a török drónokat, a jövő héten is utazik magyar küldöttség az ottani drónokat tesztelni, ugyanakkor néztek korábban izraeli, dél-afrikai és egyéb európai drónfejlesztő képességeket. is.

Ha már drónok és azok elleni védelem, akkor – emlékeztetett Velkovics Vilmos – a magyar kormány 300 milliárd forintért megvásárolta az AMRAAM rakétarendszert, a Rheinmetall hadivállalat pedig azt mondja, hogy az Oerlikon védelmi rendszer gyártásának egy részét Magyarországra hozná. A felvetésre reagálva Maróth Gáspár elmondta, egy tőzsdei beszámoló során csúszott ki ez az információ, a Rheinmetall-nak valóban ez a szándéka és ez egybevág a magyar kormány szándékaival is – erősítette meg.

Teljes beszélgetés:

 

HírTV

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Számított rá, hogy végül a Momentum és a DK is támogatja Karácsony Gergelyt?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!