2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Magyarország élőben

Dr. Ledia Lazeri: Az intézkedéseket kell a járványügyi helyzethez igazítani

Világszerte 16 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma, de messze van még a járvány vége. Hogy látja a hazai helyzetet a WHO magyarországi irodájának igazgatója? Többek között erről kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető Dr. Ledia Lazerit a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában.

  • Dr. Ledia Lazeri: Az intézkedéseket kell a járványügyi helyzethez igazítani

A WHO magyarországi irodájának igazgatója megerősítette, hogy mind az új esetek, mind a halálozások száma csökkent mind a világon, mind Európában. De bizonyos országokban stagnálnak a számok – mutatott rá Dr. Ledia Lazeri, majd azzal folytatta, hogy mindezt a gyorsabban terjedő, jobban fertőző mutánstörzsek megjelenése magyarázhatja.

Németországban megnégyszereződött a mutációk száma. Ez alapján beszélhetünk-e egy harmadik hullámról vagy ez is a brit mutáns „számlájára” írható

– tette fel a kérdést a műsorvezető.

Lazeri az elhangzottakra úgy reagált, hogy

az a legfontosabb, hogy miként tudják az intézkedéseket a járványügyi profilhoz igazítani.

Az kevésbé fontos, hogy ez most egy új hullám vagy hogy ezek új mutációk-e – hangsúlyozta.

A beszélgetés során arra is kitértek, hogy mi a WHO álláspontja a kínai és az orosz vakcinával kapcsolatban.

Dr. Ledia Lazeri erre azt válaszolta, hogy van vészhelyzeti engedélyezés.

A Sinopharmot, a Sinovac-ot és a Szputnyik V-t a WHO jelenleg vizsgálja, a világszervezet döntéséről márciusban lesz majd további információ

– húzta alá Lazeri.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!