2020. december 2.,
szerda, Melinda, Vivien napja

Dr. Kacskovics Imre: Ingyenes és önkéntes lesz Magyarországon a koronavírus elleni vakcina

Hír TV

2020. november 19., csütörtök 18:45

A magyar kormány célja, hogy a lehető leghamarabb beszerezze a koronavírus elleni hatásos, ellenőrzött vakcinát. Ennek érdekében a kabinet minden szóba jöhető fejlesztő országgal tárgyal. Eddig 12 millió adag oltóanyagot kötött le hazánk, mintegy 36 milliárd forint értékben. Magyarországon az oltás önkéntes és ingyenes lesz. Többek között erről beszélgetett Dr. Kacskovics Imre immunológussal, az ELTE Természettudományi Karának dékánjával, a műsorvezető Földi-Kovács Andrea.

„A legkedvezőbb helyzet az, hogy a vakcinák jól fognak működni, az emberek bátran beadatják maguknak és minél hamarabb kikecmergünk ebből a jelenlegi korlátozott életmódunkból. vannak nyilván kedvezőtlenebb modellek, még pedig azok, hogy az emberek nem merik valamiért beoltatni magukat.”

- jegyezte meg Dr. Kacskovics Imre immunológus.

Az orosz vakcina kapcsán elmondta az ELTE Természettudományi Karának dékánja, hogy három fázisa lesz a vakcina tesztelésének, mielőtt teljes körben elérhetővé válna.

Az első fázisban maroknyi ember kapja meg a védőoltást és szinte csak azt vizsgálják, hogy nem vált-e ki súlyos mellékhatást, ami miatt nem lehet tovább folytatni a vizsgálatokat.

A második fázisban már több száz embert oltanak be és vizsgálják, hogy a vérük mennyi és milyen antitestet képes előállítani annak hatására.

A harmadik fázisban több ezer, akár több tízezer embert olthatnak be és rábízzák a jelenlegi járványhelyzetre, hogy két hónap elteltével hányan lesznek közülük fertőzöttek, illetve hányan nem.

Ilyenkor az utóbbi csoport egy része placebot kap, egyfajta üres vakcinát, amiben nincsen valódi oltóanyag, míg a másik része pedig valódi vakcinát. Sem az orvos, sem a beoltott személy nem tudja, hogy az alany melyik vakcinából kapott. Ez az úgynevezett kettős vakteszt.

Magyarországra már megérkezett az orosz vakcinaminta. A különféle vakcinminták esetleges működéséről és a várható fejleményekről is beszélt Dr. Kacskovics Imre, Magyarország élőben című műsorunkban.

„A kellő időben, a kellő mennyiségű vakcina előállítása nagy kihívás lesz az egész világon”

- hangsúlyozta Dr. Kacskovics Imre immunológus, amellett, hogy várhatóan a koronavírus elleni vakcinából, egy embernek, 5-6 hét elteltével, két oltást kell megkapnia, hogy védettnek minősüljön a vírussal szemben.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

Szijjártó: Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre

Pfizer-vezér: Engedélyezés esetén órákon belül megkezdődhet a vakcina forgalmazása

Moszkva a Szputnyik V vakcina tanúsítását kérte a WHO-tól

Gulyás Gergely: Két azonos tartalmú támadás történt a magyar kormánnyal szemben

Müller Cecília: Az új intézkedéseknek a hatása két hét után lesz látható a számokban

4512 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

Hír TV