2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:00

Magyarország élőben

Dömötör Csaba: Az ajánlott útvonal keresztezi Magyarországot

Több tízezer migráns torlódott fel a török-görög határon. Közben Magyarország megerősítette a déli határszakasz védelmét. A HírTV Magyarország élőben című műsor vendége Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

  • Dömötör Csaba: Az ajánlott útvonal keresztezi Magyarországot

Újabb menekültválság fenyegeti Európát. Törökország elengedte a szír migránsok kezét, akik Európa felé tartanak. Az első komoly akadály a görög-török határ, ahol már a hétvégén komoly összecsapások voltak. A helyszínen volt Bohár Dániel a HírTV tudósítója.

Bohár Dániel elmondta, folyamatos a katonai jelenlét. Zajlik egy számháború Törökország és Görögország között. A törökök azt mondják, hogy 118 ezer ember indult el, a görögök szerint kevesebb mint 20 ezren próbáltak meg bejutni.

„Beszéltem több kollégával, akik itt különböző országokból összegyűltek, ez is jól jellemzi, hogy mennyire fontos helyszín ez most a médiát, illetve a világ eseményeit tekintve… Ők is más számokat mondtak, volt, aki említette, hogy a másik, tehát a török oldalon ilyen 7-8 ezer ember gyűlhetett össze, de volt olyan újságíró, aki 10 ezer emberről tud”

- mondta a HírTV tudósítója.

„Az előbb elhangzott számoknál beszédesebb, hogy összességében mennyien tartózkodnak Törökországban. Nemzetközi összesítések szerint már eddig is 3,5 millióan voltak és az elmúlt hetek konfliktusai ehhez a számhoz csak hozzáadtak. És hogyha ehhez hozzáveszem, hogy a balkáni útvonalon már a törökök bejelentése nélkül is 100 ezren tartózkodtak, akkor nem túlzás azt mondanom, hogy a helyzet súlyos”

- fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda, parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba.  

Az államtitkár szerint rendkívül tanulságos Erdogan nyilatkozata: „Amióta megnyitottuk határainkat százezrek indultak Európa felé, de ez a szám hamarosan már csak milliós nagyságrendekben lesz kifejezhető.”

Elmondta, nagyon tanulságosak azok az ábrák is, amelyeket Törökországban mutogatnak a bevándorlóknak, melyeken mindenféle útvonalakat javasolnak az Uniós országok irányába és a fő útvonal Magyarországot is keresztezi.

„Szükség van a fizikai határvédelemre. Magyarországon ezt szolgálja a déli határzár. Ugyanennyire szükség van jogi határzárra, mert ugye a korábbiakban azt láttuk, hogy a fizikai határzár megléte mellett, sokszor jogi kiskapukat próbálják meg kijátszani. És van még egy fontos dolog, elejét kell venni annak, hogy miközben már milliók érkeztek Európába eddig is, őket kvótarendszer segítségével osszák szét az egyes országok között. Mert sokra nem megyünk akkor hogyha megvédjük a határainkat, jogi értelemben is védjük magunkat, de később majd egy kvótával szétosszák azokat, akik egyébként máshol érkeztek Európa területére."

 Teljes beszélgetés:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!