„Itt a 25 év alatti korosztályról van szó. A KSH adatai szerint ez nagyjából 325 ezer fiatalt érint. Tehát nagyjából ennyien gazdaságilag aktívak és esetükben is ez több tízezer forintos havi megtakarítás plusz forrást jelent. A miniszerelnök is utalt a reggeli rádióinterjúban arra, hogy ez a kormány minden társadalmi csoportra, minden korosztályra igyekszik odafigyelni. (…) Ez azt mutatja, hogy a Fidesz egy néppárt és így a kormány is egy néppárti politikát folytat”
- fogalmazta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
„Arra a következtetésre jutottam, hogy ezt akárhogy is számolom az SZJA elengedése a havi benzinfogyasztásom. 1-2 teli tank, de akár említhetném itt a telefonszámlámat, mert azt is be fogom tudni belőle fizetni. Gyakorlatilag szerintem ez egy komolyabb fizetésemelésnek ér fel”
- mondta Bóka Bence, aki 23 éves és részesülni fog az SZJA mentességből.
„Érdekes kritikák jönnek az ellenzék részéről, egy nappal az után, hogy Fekete-Győr András 100 ezret osztogatna azoknak, akik beoltatják magukat. Itt nem szavazatvásárlásról van szó. A kormányzati politika már régóta azt az utat követi, hogy minden társadalmi csoportnak igyekszik segíteni és megtalálni azt a lehetőséget, ahol az ő élethelyzetükön lehet javítani” – tette hozzá Deák Dániel.
Teljes beszélgetés:
HírTV