2019. november 14.,
csütörtök, Aliz napja

Cser-Palkovics: A fővárosi közgyűlés döntésének fájdalmas az üzenete a nemzet felé

Hír TV

2019. november 6., szerda 20:05

Rémisztő üzenetnek tartja az új fővárosi közgyűlés Szent István szoborról szóló döntését Cser-Palkovics András Székesfehérvár kormánypárti polgármestere. A városvezető erről Magyarország élőben című műsorunkban beszélt. A politikus bejelentette: ezért az augusztus 20-i állami ünnepségek Székesfehérvárra és Esztergomba költözését javasolja.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere beszélt Magyarország élőben című műsorunkban az ottani politikai életről. Visszaemlékezett a korábbi ciklusokra és azok működésére.

A kormánypárt politikusai ugyanis a jelenlegi testületben többségben vannak, bőven kétharmados arány felett. Ennek ellenére, a régi hagyományok és a demokrácia jegyében, engedik érvényesülni a helyi ellenzéki politikusokat. Tekintettel arra, hogy bár jóval egyharmados arány alatt, de rájuk is érkeztek szavazatok. A Fidesz-KDNP-nek köszönhetően ők is szerepet vállalhatnak a politikai döntések meghozatalában és a döntéshozó folyamatok ellenőrzésében.

A vezetőségi struktúra meghatározásáról is szó esett, a polgármester ugyanis tisztában van vele, hogy mik a döntéshozatali lehetőségei, ugyanakkor azok felelősségei.

Szent István és az Államalapítás ünnepe kapcsán a főváros, Esztergom és Székesfehérvár is említésre került. Székesfehérváron ugyanis ezzel kapcsolatban is születtek, történelmi alapokra helyezett gondolatok.

„Szent István, az államalapító, a nemzet fővárosából kiindulva, nem lehet vita tárgya és nem lehet ideológiai küzdelmek tárgya. Korábban született egy döntés. Lehet, hogy ezzel a döntéssel kapcsolatban felmerülnek problémák. Az is lehet, hogy kell olyan dolgokat döntésként még hozzátenni, ami fontos. Én azt is elfogadom, hogy lehet, hogy ez a kerületnek is fontos, de nem az alakuló közgyűlésen, mert az alakuló közgyűlésen ez mégis csak annak az üzenete, hogy a nemzet fővárosa ideológiai küzdelembe keveredik az államalapító királlyal. Szerintem ez nem helyes.”

- jegyezte meg Cser-Palkovics András.

Hír TV