2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Budai Gyula: Czeglédy és Gyurcsányék kimerítik a joggal való visszaélés fogalmát

A pofátlanság csúcsának nevezte Budai Gyula a Hír Tv Magyarország élőben című műsorának hétfői adásában, hogy Czeglédy Csaba, mint a fő vádlott, hallgatóként megjelent a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyének előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken. A Fidesz országgyűlési képviselője biztos benne, hogy Czeglédy Csaba olyan titkok tudója, amelyek óriási bajba sodornák Gyurcsány Ferencet vagy Dobrev Klárát.

  • Budai Gyula: Czeglédy és Gyurcsányék kimerítik a joggal való visszaélés fogalmát

Az előkészítő tárgyalásnak az a lényege, hogy azokat a vádlottakat, akik a bűncselekményekre vonatkozóan beismerő vallomást tettek, illetve lemondtak a tárgyalás jogáról, meghallgatják és az előkészítő ülésen velük szemben jogerős ítélet születhet.

Budai Gyula emlékeztetett, Czeglédy Csabát a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció úgy menekítette ki a börtönből, hogy felpakolták az EP-lista utolsó helyére.

Ez már nem az első ilyen trükközése volt a DK-nak, Gyurcsány Ferencnek és Czeglédy Csabának, hiszen a tavalyi országgyűlési választásokon egyéni jelöltként indult MSZP-DK színekben Vas megyében és ott is megszüntették az előzetesét

– tette hozzá Budai Gyula.

A Fidesz képviselője szerint a „lex Czeglédy” néven elhíresült törvényjavaslattal be lehet zárni azokat a kiskapukat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy köztörvényes bűnözőket ki lehessen menekíteni a börtönből és megússzák a büntetőeljárást.

A hétfői tárgyalással kapcsolatban Budai Gyula elmondta, Czeglédynek ott semmi keresnivalója nem volt. Mint fogalmazott, ott tetszelgett, majd a bíróság kiküldte, mert a tárgyaláson csak az ügyész, a vádlottak és az védők vehettek részt.

A politikus kiemelte,

amit Czeglédy Csaba és a DK művel a mentelmi jog vonatkozásában, az kimeríti a joggal való visszaélést.

Budai Gyula szerint azok a gesztusok, amiket Czeglédy Csaba kap mind azt bizonyítják, hogy Czeglédy a markában tartja Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, olyan dolgokat tudhat – akár a Gyurcsány házaspárról vagy az MSZP-ről – amelyek, ha kiderülnének, akkor óriási bajba kerülnének.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!