2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Brenzovics László: A humánum ellen hatott Szabó Tímea parlamenti felszólalása

Rendkívül felháborítónak nevezte Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Magyarország élőben extra című műsorunkba a Párbeszéd frakcióvezetőjének, Szabó Tímeának a határon túli magyarokról kifejtett parlamenti felszólalását. A KMKSZ elnöke szerint Trianon 100 évfordulója évében, a nemzeti összetartozás esztendejében és akkor, amikor a járvány miatt a Kárpát-medencei népek is nehéz helyzetbe kerültek, elvárható lenne, hogy nyilatkozzon senki olyat, ami az emberisség, a humánum ellen hat.

  • Brenzovics László: A humánum ellen hatott Szabó Tímea parlamenti felszólalása

 

Jellemző némely ellenzéki politikusra, hogy ilyen körülmények között is a vélt politikai haszonszerzéssel törődik – jelentette ki Brenzovics László.

Turda Adrienn műsorvezető felvetésére, hogy Kárpátalján sincs elég gyógyszer, védőmaszk és lélegeztetőgép sem, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke megerősítette, hogy január-februárban az ukrán kormány tudtával a védőfelszereléseket gyártó cégek több tonnányi maszkot és védőruhát adott el Spanyolországnak és Németországnak.

A hiány miatt a KMKSZ gyűjtést indított és próbálta ellátni az orvosokat és kórházakat, most pedig a magyar segítség volt az, ami két hónapra megoldotta a problémát

– tette hozzá Brenzovics László.

Teljes beszélgetés:

Kapcsolódó tartalom:

Menczer: Szabó Tímea magyarellenes tevékenységet folytat

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!