2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Magyarország élőben

Boross Péter: Akkoriban kezdett sok minden lehetőséggé válni, ami korábban nem

Újra kettészakadhat Európa – véli Boross Péter, aki szerint a migráció komoly veszélyt jelent Nyugat-Európában. A volt miniszterelnök a Hír TV Magyarország című műsorában azt mondta: a hit és hitelvesztés, emberi alkalmatlanságok nagy száma mind tetten érhető a kontinens nyugati felén.

  • Boross Péter: Akkoriban kezdett sok minden lehetőséggé válni, ami korábban nem

Ez az egész ötlet elindult és senki nem volt, aki leállítsa. 30 éve Magyarországon kezdődött a német újraegyesítés. A páneurópai piknik kezdetben spontán dolognak indult, de a későbbiekben sokan, sok mindent tudtak rá alapozni. Minderről Boross Péter egykori miniszterelnök mondta el emlékeit, ezzel kapcsolatos tapasztalatait és véleményét.

„Itt a jelentősége ennek első sorban abban van, hogy Angela Merkel is eljött Sopronba. Tehát ennek van igazán nagy jelentősége. Hogy ott milyen árnyalatok hangzanak el, milyen utalások. Azt majd meglátjuk, a bal oldali sajtó mennyi szamárságot fog erről összeírni. Itt ez a döntő kérdés, és amit Merkel mondott, abban a kompromisszumhajlam szó a legfontosabb elem, de még egyszer mondom, eljött. A többi az másodlagos.”

- mondta az egykori miniszterelnök.

A kettéosztottság ellen szerveződött ez a piknik 30 éve. Most mintha megint kettéosztott lenne Európa. Meglehetősen ugyanazok mellett a határok mellett, de más okokból.

„Ha egy civilizáció hanyatlásnak indul, akkor az úgy szólván történelmileg megállíthatatlan folyamat. 300-500 évig tart egy-egy felfutási szakasz, aztán végük. Így tűntek el más civilizációk is. Én Nyugat-Európát most ebben a hanyatló állapotban látom. Aminek természetes következménye a veszély fel nem ismerése.”

- folytatja Boross Péter.

„Úgy vélem, hogy érlelődik egy szakadás, Kelet- és Nyugat-Európa között – ha kibírja – mert ott, ha most nem is, de 30 év múlva irtózatos állapotok lesznek és 80 év múlva meg pláne. Ha Európának ez a fele tudja tartani magát, ettől a hódító jellegű beözönléstől, akkor óhatatlanul itt lesz egy válaszhatár. Amit majd befolyásol, hogy addigra talán már Kína lesz az a nagyhatalom, ami a világ dolgait alapvetően befolyásolja – ki tudja.”

- vetíti előre a jövő várható eseményeit.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!