2025. 03. 20. Csütörtök Klaudia napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Kultúra

Krausz Ferenc újabb nemzetközi elismerést kapott

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehette át a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést csütörtökön Budapesten. Az intézmény díját 2009 óta ítélik oda minden évben.

  • Krausz Ferenc újabb nemzetközi elismerést kapott

Krausz Ferenc szerint az elismerés motivációt adott

"A kitüntetés hajtóerő és motiváció arra, hogy kutatócsoportommal és az egyetemmel közös erőfeszítéseinkkel megerősítsük a jövő személyre szabott, preventív orvoslásába vetett hitünket. Az infravörös molekulárisujjlenyomat-eljárás ígéretes, de még sokat kell dolgoznunk a gyakorlati alkalmazás érdekében" - mondta Krausz Ferenc a díj átvétele után.

Az elismerést Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nyújtotta át a Nobel-díjas fizikusnak. Mint hangsúlyozta, a Krausz Ferenc által vezetett Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) munkáját az egyetemmel és munkatársaival közösen létrehozott Neumann János Adattudományi Intézet segíti. Tavaly az államalapítás ünnepe alkalmából is díjazták a fizikust, akkor a legmagasabb rangú kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet ítélték oda neki.

Fizikai Nobel-díj 2023: Krausz Ferenc új eszközt adott az emberiségnek Krausz Ferenc fizikus elmondta, hogy az a legizgalmasabb, ha olyasmit láthat, amit korábban senki sem.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Komolyzenei fesztivált rendeznek Szegeden

Komolyzenei fesztivált rendeznek Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Kara hétfőtől negyedik alkalommal rendezi meg a Bartók Béla Művészeti Napokat, amely a kar hagyományos komolyzenei fesztiválja - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!