2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Keménymag

Keménymag: Semmi menthető nincs az MSZP-ben

Egyenesen Teneriféről érkeznek a Keménymag e heti adásának szereplői és nagyon kell sietniük, ugyanis adás után indulnak is vissza a szigetre. Egyelőre ingáznak, de azt mondják, el tudják látni feladatukat így is. Akárcsak Tóbiás József, aki parlamenti képviselőként hoz nem mindennapi áldozatot a nép szolgálatáért és ingázik az Országház és jelenlegi otthona között. A Keménymagban szó lesz még a tusványosi tábor zenei kínálatáról, és arról, miért nevezte Trump elnök a radikális baloldal gyogyósainak az antifát.

  • Keménymag: Semmi menthető nincs az MSZP-ben

Érdekes műsorvezetői felvetéssel vette kezdetét a Keménymag: ha most jönne valaki, aki szeretné megmenteni az MSZP-t, találna-e valamit, amit érdemes lehet megmenteni belőle?

Jeszenszky Zsolt szerint ez a pártvagyon, vagyis csak lenne, ha a párt nem élte volna már föl. A politikai hobbista kis gondolkodás után még Demeter Mártát hozta szóba, majd rájött, hogy a politikus már nem tagja a szocialista pártnak.

A Tóbiás jelenség megértéséhez a Keménymag sztárjai felidézték azt is, amikor a Kanári-szigetekért rajongó politikus a szegénységről beszélt és annak fontosságát hangsúlyozta, hogy szolidaritást kell vállalni a nincstelenekkel. Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese szerint a szolidaritás úgy is kifejezhető, ha valaki jattot ad a pálmafák alatt a koktélért.

Dezse Balázs a nem látott fennálló problémát a Kanári-szigetek és a szolidaritás kapcsán: a PestiSrácok újságírója szerint biztosan vannak szegények abban a térségben is.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!