2019. december 7.,
szombat, Ambrus napja

Keménymag: Donáth László hallgat az őt érintő zaklatási ügyekben

2019. augusztus 13., kedd 21:27

A Ripost úgy tudja, hogy a Momentumos Donáth Anna is a fiatal lányokra bukik – pont, mint a rendőrségi vizsgálat szerint az apukája. A lap szerint az EP-képviselő egy Sziget buli után egy diáklányt molesztálhatott.

Jeszenszky Zsolt politikai lobbista a feltételezett zaklatásokkal kapcsolatban a műsorban azt mondta: Donáth László napok óta meg sem szólal ebben az ügyben, az is eléggé azt valószínűsíti, még próbálnak valami kármentést, hogy egyszer adjon valami nyilatkozatot, hova jut el az ügy és mit kell mondani. Most találják ki a forgatókönyvet és addig el kell ilyenkor tűnni, ami bevett dolog a közéletben. Az pedig, hogy a lánya is hasonló cipőben járhat, meglepő.  

A műsorban szó volt arról is, hogy állítólagos rasszista támadás áldozata lett egy roma férfi a budapesti Árkád bevásárlóközpont előtt. Rézműves Dániel a Demokratikus Koalíció színeiben indul az önkormányzati választásokon, mert szerinte „Magyarország nagyon rossz útra tévedt. A félelmekben nincs szabadság.” Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa szerint három különböző nyilatkozatot adott a történtekről az érintett. Jeszenszky Zsolt hozzátette, egy aluljáróban történő verekedés önmagában nem érdekes, de migráns kérdést csinálni belőle, már értékes.

A Keménymag című műsorban elhangzott továbbá, hogy Thürmer Gyula is főpolgármester szeretne lenni. A Munkáspárt elnöke már az ötödik kihívója lehet Tarlós Istvánnak. Karácsony Gergely szerint Thürmer elvtárs nem ellenzéki jelölt. Thürmer szerint azonban Karácsony nem az embereknek akar segíteni, hanem hatalomra akar jutni.

Részletek a teljes műsorban:

Hír TV