Kedd
Estig napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, és csak elszórtan - nagyobb eséllyel a Tiszántúlon - alakul ki zivatar, zápor. Késő estétől aztán nyugat felől már egyre több helyen lehet csapadék. 30 fok körüli kánikula várható.
Szerda
Eleinte az erősen felhős égből több helyen alakul ki eső, zápor, zivatar. Délután aztán délnyugat, nyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap. 22 és 30 fok között változik a csúcshőmérséklet. Az északnyugati szél megerősödik.
Csütörtök
Gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég. Reggel a középső, napközben a keleti tájakon, délutántól főleg délen várható zivatar, zápor. Felhőszakadás és jégeső is lehet. Erős, zivatarok környezetében viharos lesz az ÉNy-i szél. 25 fok köré csökken a hőmérséklet.
Péntek
Csökken a felhőzet, többórás napsütésre van kilátás. De délutántól a középső tájakon még előfordulhat zápor, zivatar. 22-27 fok valószínű.
Szombat
Szikrázó napsütés valószínű, csapadék már nem alakul ki. Mérséklődik az északnyugati szél is. 25-30 fok közötti kellemes nyári meleg ígérkezik.
Fotó: Shutterstock