A Sziget Fesztivál résztvevői minden évben ellepik a közeli nagyáruház környékét, ezért idén több rendkívüli intézkedést is bevezettek.
„Jóval több mobilvécé van most például az áruház parkolójában, sokkal sűrűbbé tettük a takarításokat, nagyon sok szemetest kihelyeztünk, a biztonsági ellenőrzést megerősítettük, hiszen rengeteg fesztiválozó és egyéb vásárló is látogatja ilyenkor az áruházat” – mondta el Gál Judit, az Auchan szóvivője.
Az árukínálatot is a fesztiválozók igényeihez igazították. A legnépszerűbb termékek a kempingfelszerelések, az ásványvíz és a sör.
Bent a fesztiválon már körülbelül négyszer annyit kell fizetni egy dobozos sörért. Korsóval kicsit olcsóbb, egységesen 650 forintba kerül.
Az átlagos hazai sörfogyasztás azonban a nyári szezon és fesztiválok ellenére is csökken. Az árak ugyanis a tavalyi 10 százalékos jövedéki adó emelkedés miatt a boltokban is nőttek.
„Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt egy évben 2-3 százalékos mértékkel csökkent a sör értékesítésének volumene” – fogalmazott Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.
Ennek ellenére a magasabb árak miatt a hazai söripar bevétele tavaly 11 százalékkal emelkedett. A sörgyártók mégsem elégedettek.
„A sörgyártók szövetségének tagvállalatai több mint 66 milliárd forint adót fizettek be a tavalyi évben is az államháztartásba, aminek több mint 50 százaléka jövedéki adó volt, tehát ezek az adóterhek nem csökkennek, hanem folyamatosan növekednek” – mondta el Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke, megemlítve az ízesített söröket érintő népegészségügyi adót is.
Az elnök hangsúlyozta: jelenleg több mint 10 ezer embernek dolgozik az ágazatban, az adóterhek további emelkedése azonban már veszélyeztetné a munkahelyeket.