A birka minden részét felhasználva, hagyományos módon: sóval, paprikával és hagymával fűszerezve, vasedényben főzték minden sátornál, mégis más íze volt a pörkölteknek. Tizenötödik éve főznek birkát a karcagi Múzeumparkban, azonban most először rotyogott hungarikumként a bográcsban.
– Az, hogy hungarikum lett a birkapörkölt, óriási dolog, hiszen így megkapja a kellő védelmet ez a régi étel. Én első alkalommal főzök, eddig többnyire vendéglátó voltam. Korábban megpróbáltam főzni, de mindig elvontak a feladatok, most viszont úgy voltam vele, hogy ezt az alkalmat nem szabad kihagyni – mondta Fazekas Sándor.
A vidékfejlesztési miniszter munkáját még itt is szigorúan ellenőrizték.
– Ígéretes darabról van szó, megkóstoltam az előbb. Mondtam is Fazekas Sándornak, hogy hosszú időt hagyott ki a főzésben, de nyilván a miniszteri elfoglaltsága nem tette lehetővé, hogy a fakanál mellett is álljon, de ahhoz képest, az ízek össze kezdenek állni – tette hozzá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A főzőversenyen közel 200-an indultak, köztük egy kazah csapat is.
Hungarikumunk egyedülállóságát azonnal megvédték. „Miben más, mint a magyar?" – tette fel a kérdést Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a kazah csapat főztjének fűszerezése elérő – babérosabb, illetve erősebb – a magyarétól.
A birkapörköltek főzésén és kóstolásán kívül koncertekkel, kézműves vásárral és gyermekprogramokkal várták a rendezvényre látogatókat.