2022. 08. 16. Kedd Ábrahám napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Színes

Botrány a dunaújvárosi strandon

A házirendet felrúgva, ruhában mentek be többen is a vízbe, teljesen megzavarva a strandoló családok nyugalmát. Szigorú lépéseket tett a strand vezetése - írja a Ripost.

  • Botrány a dunaújvárosi strandon

„Elég volt, a szabály azért van, hogy betartsuk” – írta ki a dunaújvárosi alpolgármester, Mezei Zsolt, miután múlt hét hétvégén balhé volt a városi élményfürdőben. A problémát az adta, hogy többen is utcai ruhában mentek be a medencékbe, semmivel sem foglalkozva.

Kiakadtak a vendégek

„Szombaton mi is voltunk a családdal, gyerekekkel. Egy darabig nem is volt baj, majd úgy körülbelül 15 órától elszabadult a pokol. Többször jártunk már a fürdőben, soha nem volt gondunk, de most valóban: ami sok az sokk” – írta egy édesanya. 

Ugyanezt tapasztalták mások az élményfürdő római fürdő részén is. „Jegyük nem lévén, átmászott három fiatal a beléptető kapun, majd ruhástul beültek a jakuzziba. És persze hangosan vihorásztak, amikor az a fürdőrész pont az ellazulást, a relaxációt szolgálná” – számolt be az esetről egy férfi.

Szigorú intézkedéseket vezetnek be

Az eset azonnali lépéseket vont maga után, amikről az alpolgármester számolt be. 

„Aki a házirendet megsérti attól a belépőt visszavonjuk és kitiltjuk az élményfürdő területéről! Fokozattan vonatkozik az utcai ruhában való fürdésről! Ennek az elbírálása a medenceőr feladata! Elég volt, a szabály azért van, hogy betartsuk! És ha nem megy szép szóval, majd megy akarattal! Nem lehet, hogy pár nem normális ember, elrontsa a sokak kikapcsolódását. A rendőrséget kértem, hogy panasz esetén a lehető leggyorsabban jöjjenek az élményfürdőbe és segítsék a munkát!” 

- jelentette ki a férfi.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas! A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén Orbán Viktor mond nyitóbeszédet! A magyar miniszterelnök dallasi beszéde augusztus 4-én 20 óra 30 perctől a HírTV műsorán!!!
Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!