A balatonföldvári magasparton épül az a kilátó, amelyben a hajózástörténeti kiállítás is helyet kap. A beruházás alapkövét már letették.
– A fejlesztés kettős turisztikai attrakciót hordoz majd magában, hiszen az interaktív kiállítás mellett a Balaton legmagasabb, 25 méter magas kilátótornya is meg fog épülni – mondta a város polgármestere, Holovits Huba.
A térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kormány nemzetstratégiai ágazatnak tartja a turizmust.
– Minden idők legnagyobb fejlesztési forrásaira tekinthetünk az elkövetkezendő európai uniós ciklusban a turisztikában, több mint 300 milliárd forint országosan és ami igazán jó hír nekünk a Balaton térségében, hogy közel 100 milliárd forint jut majd a Balaton térségére turisztikai beruházások támogatására a Széchenyi Terv keretein belül – tette hozzá Witzmann Mihály.
A fejlesztés közel fél milliárd forintba kerül, a költségeket uniós forrásból fedezik. A kilátó jövő tavaszra készül el és 7 munkahelyet teremt.