2024. 06. 17. Hétfő Laura, Alida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Sport

Wimbledon - Rekord pénzdíj, kétmillió fontot kapnak az egyéni bajnokok

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint rekord pénzdíjat osztanak szét a június 27-én kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon, a férfi és női egyes győztese egyformán kétmillió fontot (körülbelül 922 millió forintot) kap.

  • Wimbledon - Rekord pénzdíj, kétmillió fontot kapnak az egyéni bajnokok

Az összdíjazás 40,35 millió fontot tesz ki, ez a tavalyi összeghez képest 11,1 százalékos emelkedés. A koronavírus-járvány miatt egy éve csökkentett nézőszámmal üzemelhettek csak a pályák, a legutóbbi, normál körülmények között megrendezett tornán, 2019-ben 5,4 százalékkal volt kevesebb a pénzdíj.

A sajtó korábban azt feltételezte, hogy az orosz és fehérorosz teniszezők kizárása miatt hozott döntés, mely szerint ezen a viadalon nem osztanak világranglista-pontokat, az összdíjazásban is éreztetni majd a hatását. Ez azonban nem igazolódott be, miután a szervezők végig telt házzal és a torna történetében először a "középső vasárnapon" is tervezett játékkal számolnak.

Az egyelőre még bizonytalan, hogy a "pontok nélküli" játék hány teniszezőt tart majd vissza a részvételtől, a pénzdíj azonban várhatóan ellensúlyozza ezt és sokak számára vonzó lesz.

A főtábla első fordulójában kiesők 50 ezer fontot kapnak, a döntő vesztesei pedig több mint egymillióval vigasztalódhatnak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Erős nemzeti felhatalmazással érkezik az EU-csúcsra Orbán Viktor

Erős nemzeti felhatalmazással érkezik az EU-csúcsra Orbán Viktor

Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francai elnök csupán 13,9, illetve 14,6 százalékos eredményt értek el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Legalább négyezer doppingtesztet végeznek az olimpia alatt

Legalább négyezer doppingtesztet végeznek az olimpia alatt

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) szakemberei eddig mintegy négyezer sportolót ellenőriztek a nyári olimpiát megelőző kontrollidőszak hónapjaiban, és a párizsi ötkarikás játékok alatt hasonló mennyiségű teszt elvégzését tervezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által 2018-ban életre hívott és működtetett szervezet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!