2024. 04. 25. Csütörtök Márk napja
Jelenleg a TV-ben:

CPAC Magyarország 2024

Következik:

Híradó 12:00

Sport

Hétszázan küzdöttek a mosonmagyaróvári országos vizes bajnokságon

A férfi könnyűsúlyúaknál Galambos Péter, míg a normálsúlyúaknál Ács Kristóf nyerte a 34. alkalommal rendezett evezős ergométeres országos bajnokságot.

  • Hétszázan küzdöttek a mosonmagyaróvári országos vizes bajnokságon

A szervezők több mint 700 versenyzőt és ezer látogatót vártak szombaton a mosonmagyaróvári UFM Arénába, ahol idén is sor került a téli felkészülést lezáró ergométeres ob-ra.

A hazai szövetség eredményközlő oldala szerint a kétszeres Európa-bajnok Galambos 6:21.9 perccel végzett a kilencfős mezőny élén - a 2017-ben kormányos kettesben Juhász Adriánnal világbajnok Simon Bélát a jegyzőkönyv alapján kiugrás miatt végül kizárták -, míg a normálsúlyúaknál egyedül Ács Kristófnak sikerült hat percen belüli időt (5:58.8) teljesítenie a felnőtt férfiaknál.

Pétervári-Molnár Bendegúz kétszeres olimpikon - közösségi oldala szerint - ugyan fizikailag nem vett részt az ob-n, de Sabaudiában 5:49.1 perces időt ért el ergométeren, amely országos csúcsot érhetett volna hazai körülmények között, ezzel megdönthette volna a párosban kétszeres világbajnok Haller Ákos (5:49.2 p) 2004-es országos rekordját.

A nők normálsúlyú versenyében a tavalyinál lényegesen jobb idővel diadalmaskodott Gadányi Zoltána, aki csaknem 14 másodperccel túlszárnyalta Preil Vivien 2023-as (7:05.10) eredményét.

Lőrincz Attila szövetségi kapitány szerint a szombati eredmények alapján mindkét nem normálsúlyú szakága nagyot lépett előre, kiemelte Gadányi Zoltána teljesítményét, aki egyéves kihagyás után tért vissza a sportághoz. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a második és harmadik helyen végző Preil Vivien és Zsiros Janka eredményei, valamint a férfiak 4-5 fős sűrű élmezőnye is bíztató, nemcsak a négy hét múlva sorra kerülő válogatóra nézve, hanem a távlati terveket tekintve a csapatépítés szempontjából is.

 

A bajnokok:

férfiak:

normálsúlyú (9 induló): Ács Kristóf (Vác Városi Evezős Club) 5:58.8 perc

könnyűsúlyú (9): Galambos Péter /a képen/ (MTK Budapest) 6:21.9 p

nők:

normálsúlyú (4): Gadányi Zoltána (MTK Budapest) 6:51.9 p

könnyűsúlyú (4): Szili Dorina (Külker Evezős Klub Óbuda) 7:17.5 p

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szánthó Miklós: Mi vagyunk a wokebusters + videó

Szánthó Miklós: Mi vagyunk a wokebusters + videó

A CPAC Hungary célja nem kisebb, minthogy megszervezzük az antiglobalista erők globális koalícióját - jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Konzervatív Politikai Akció Konferencia csütörtöki nyitónapján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!