Csodásan indult: a hatodik percben Fiola Attila szaladt el a jobb oldalon, s bár ezúttal Mancini nem érkezhetett a beadására, érkezett Sallai Roland. A támadó fejesét ugyan védte Manuel Neuer, de a kipattanóra érkezett Nagy Zsolt, és megszerezte a vezetést! (1-0)
A Puskás Akadémia védőjének nagyszerűen alakul a Nemzetek Ligája, az angolok ellen tizenegyest harcolt ki, a németek ellen pedig, a tizedik válogatott meccsén megszerezte első gólját a címeres mezben.
Döbbenten kaptak a fejükhöz a német szurkolók, akik nem voltak sokan, elsősorban a vendégszektor foghíjassága miatt nem lehetett szó szerint telt ház a Puskás Arénában.
Ezt nem bántuk, azt annál inkább, hogy hamar jobb kedvre derülhettek az ott helyet foglalók: a kilencedik percben a néhány napja Anglia ellen is eredményes Jonas Hofmann a magyar védőket és a kimozduló Gulácsi Pétert is megelőzte, majd az üres kapuba lőtt. (1-1)
A németek a letámadásukban bíztak, Gulácsi is rendre nyomás alatt ívelte előre a labdákat, viszont a magyar válogatott jól használta az így keletkező területet. Sallainak volt lehetősége, de kissé kiszorított helyzetből kellett lőnie, majd Fiola ültette hintába Raumot, de a beadása ezúttal Neueré lett.
Alárendelt szerepről szó sem volt. Sőt, a német csapatkapitánynak, Neuernek kellett többet védenie a kapusok közül.
Meleg pillanat azért akadt, David Raum tekerése épphogy elment a bal kapufa mellett, de ebből sem lett gól, ahogy a rendkívül aktív, sokszor a támadósorban helyezkedő Fiola helyzetéből sem, döntetlennel vonultak öltözőbe a csapatok.
A második félidő első felében elmaradtak a nagy lehetőségek. A németek Schlotterbeck nagy esése után hevesen reklamáltak büntetőt a spanyol Sánchez játékvezetőnél, de még csak VAR-vizsgálatot sem ért az eset.
Az utolsó bő húsz percre frissített Marco Rossi: Szalai Ádám helyett jött a magyar gólkirály, Ádám Martin, a gólszerző Nagy Zsoltot pedig Loic Nego váltotta, amit azt is jelentette, hogy Fiola átment a bal oldalra.
Hofmann duplázhatott volna, lesgyanús helyzetből indulva vezethette Gulácsira a labdát, de inkább Wernert kereste, Orbán pedig szögletre mentett.
Hátul is hibáztak a németek, erre Sallai csapott le, de Neuer ekkor, majd a szöglet és Ádám Martin fejese után is védeni tudott.
Rossi trükkjei a 76. percben léptek szintet, amikor a sérültnek beharangozott Sallai Roland helyére beküldte Gazdag Dánielt, akinek a szerepeltetését egy napja még kockázatosnak nevezte.
S a koronavírusból felépült Gazdag néhány perccel később látványos védésre is késztette Neuert.
Gulácsinak más gondja akadt, időhúzásért kapott sárga lapot, így eltiltást a negyedik fordulóra. Igaz, Wolverhamptonban Rossi eredeti terve szerint is Dibusz védett volna.
S néhány perccel később az is eldőlt, hogy az angliai meccset is a második helyről várhatja Magyarország: maradt az 1-1-es döntetlen, ami egyben azt is jelenti, hogy a Puskás Arénában az angolok után a németek sem tudtak nyerni a magyar nemzeti csapat ellen.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló
Magyarország–Németország 1-1 (1-1), gólszerzők: Nagy Zs. (6.), illetve Hofmann (9.)
Anglia–Olaszország 0-0
A csoport állása: 1. Olaszország 5 pont, 2. Magyarország 4, 3. Németország 3, 4. Anglia 2.
Borítókép: Nagy Zsolttal is meggyűlt a bajuk a németeknek (Fotó: Mirkó István)
Magyar Nemzet