Régi álmuk vált valóra a kétpóiaknak: a 700 lelkes, Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben 7 éves kortól 77 éves korig szinte mindenki focizik, így az átadott műfüves pályát rögtön fel is avatták. „Futball csapat hosszú évek óta, évtizedek óta működik, és nagyon jó lesz, hogy az idősebbek is, akik már nagy pályán nem tudnak játszani, itt esténként játszhatnak komoly kis bajnokságban, és a környékbeliek is várják, hiszen akkor el tudnak ide jönni hozzánk a környező falvakból játszani” – mondta a polgármester, Boldog István.
A pálya a Darányi Ignác-terv keretén belül, uniós támogatással, 25 millió forintból készült el. „Vannak, akik a pénzt másfelé tennék. Nem gondolnak arra, hogy egy lépést előbbre kell menni a fiatal nemzedéknek is egészségileg. Hála Isten, jelen pillanatban a kormány ugye nem ad ezekre a dolgokra, hanem viszi előre azt, ami szükséges ahhoz, hogy sportolni lehessen” – fogalmazott az Aranycsapat hátvédje, Buzánszky Jenő.
Az ünnepélyes kezdőrúgást az Aranycsapat hátvédje végezte el, majd átadta a pályát a Kétpói Öregfiúk és a Magyar Polgármester Válogatott csapatának. Közülük többen a határon túlról érkeztek. „Nagyudvarnok község polgármestere vagyok, Dunaszerdahelytől egy kilométerre, ez felvidéki község, 1100 lakosunk van. A lehetőség Kétpón – mint minden egyes alkalommal – a barátság szorosabb összeszövésére ad lehetőséget” – nyilatkozta Tóth Ernő polgármester.
A polgármesterek mellett a magyar parlament is képviseltette magát. Buzánszky Jenő szerint jól játszanak az országgyűlési képviselők. Annyira azonban nem, hogy pályát tévesztettek volna, így mandátum visszaadása nem várható. „Edzések hétfő esténként vannak, amikor a parlamenti időszak van. Amikor végzünk a szavazásokkal este 8-9 óra után, akkor szoktunk elmenni Budapesten az elektromos csarnokba, és ott szoktunk edzeni” – közölte Dankó Béla országgyűlési képviselő.
Az Országgyűlés válogatott csapatának energiáját hazánk érdekeinek védelme köti le, így évente csupán 30 mérkőzést tudnak vállalni, azon viszont eredményesen játszanak.