Már a meccs előtt nagy volt a tömeg a Ferencváros új stadionjánál. A vasárnapi hivatalos megnyitó előtt főpróbát tartottak Fradi–Újpest öregfiúk meccsel, a találkozót a bérletesek és a stadionépítő munkások nézhették meg. A találkozó előtt a vénaszkenneres beléptetőrendszer is vizsgázott. „A beléptetés 18 óra 30 óta van nyitva. Eddig megfelelő volt a sebesség. Természetesen most jön már közvetlenül a meccs előtt a nagy tömeg, de ahhoz képest, hogy először találkoznak az emberek a rendszerrel, én abszolút pozitívnak látom” – mondta Györgydeák Péter, a Biosec Group Kft. ügyvezetője.
Beléptetéskor a nézők szurkolói kártyáját és a tenyerüket külön eszköz ellenőrzi. A gép néhány másodperc alatt egyezteti a kártya és a tenyér adatait, és ha mindent rendben talál, a szurkoló már indulhat is a lelátó felé. Volt azonban olyan szurkoló is, akit érvényes kártyával sem engedett be a rendszer. A vénaszkenner ellen a Fradi ultrák már hónapok óta tiltakoznak, az ő helyük most üresen maradt a stadionban. A kezdésre több mint 6 ezer ember foglalta el a helyét a lelátókon.
A mérkőzésen kezdetben az újpestiek akarata érvényesült, a Groupama Aréna első gólját is a lilák szerezték: Kovács Zoltán vette be a Fradi kapuját, majd percekkel később már 0–2 volt az állás. A zöld-fehérektől Szokolai szépített, majd Kovács újabb gólja és Dzurják találata után sort cseréltek a csapatok: pályára lépett a zöld-fehéreknél Dragóner, Mátyus, Lipcsei, míg a túloldalon Tamási, Herczeg és Egressy is. Ezután felváltva szereztek gólt a csapatok, a kétszer 40 perces mérkőzést végül 6–5-re az újpesti öregfiúk nyerték. „Nagyon nagy találkozások voltak ugye a régi játékostársakkal is, meg az a 40 év a régi Üllői úti stadionban, ugye még az avatáson is ott voltunk 10 évet – hát az kitörölhetetlen emlék. De hát ez az atmoszféra… csak egy pár ezer néző van, de hát olyan atmoszférát teremtettek, hogy az ember beleborzong. Csodálatos érzés volt” – fogalmazott Bánki József korábbi labdarúgó.
A Groupama Aréna első hivatalos mérkőzését augusztus 10-én, vasárnap este az angol Chelsea ellen vívja a Ferencváros csapata.