2020. december 5.,
szombat, Vilma napja

Vízágyúval és könnygázzal oszlatták Bagdadban a kormányellenes tüntetőket

MTI

2020. október 25., vasárnap 20:57

Vízágyúkat és könnygázt vetett be az iraki rendőrség vasárnap Bagdadban, hogy távol tartsa a kormányellenes tüntetők menetét a kormányzati épületektől.

A biztonsági erők és tüntetők összecsapása a kormányzati központ felé vezető fővárosi adzs-Dzsumhuríjja hídon történt.

Bagdadban és több iraki nagyvárosban százak vonultak az utcákra az egy évvel korábbi, több mint ötszáz életet követelő kormányellenes megmozdulások évfordulóján.

"Nem hagyunk fel a tüntetésekkel, hogy ellopott jogainkat követeljük. Korrupt kormányok áldozatai vagyunk" - hangoztatta a tüntetések egyik résztvevője, Nadzsim Abdullah.

A rendvédelmi erők nagy létszámban vonultak ki a reggel óta gyülekező tüntetők feltartóztatására.

Szemtanúk beszámolói szerint a karhatalom könnygázzal oszlatta a köveket hajigáló aktivistákat, akik közül legalább tizenöten megsérültek. A tüntetők több sátrat is felgyújtottak a központi Tahrír téren.

Szaad Maán belügyi szóvivő pedig azt közölte, hogy a biztonsági erők legkevesebb 87 tagja sérült meg, amikor tüntetők rájuk támadtak az adzs-Dzsumhuríjja és asz-Szinak hidak térségében. Hozzátette, hogy a tüntetők Molotov-koktélokkal és kövekkel támadtak neki a mindössze gumibotokkal felszerelt biztonságiakra. A szóvivő ugyanakkor nem említette a megsérült tiltakozók számát.

Értesülések szerint erőszakos megmozdulások voltak Hillában is.

Az al-Hadasz helyi televízió úgy tudja, legalább öt rendőr és több tucat tiltakozó megsérült az összecsapásokban. Hozzátette, hogy legalább tíz aktivistát előállítottak.

Tahszin al-Hafadzsi, az iraki fegyveres erők egyesített parancsnokságának szóvivője elmondta: a rendvédelmi szervek parancsba kapták, hogy nem vihetnek magukkal lőfegyvert.

Tavaly októberben országos tüntetések kezdődtek Irakban a 2003. évi amerikai invázió óta hatalmon lévő politikai elit és a korrupció ellen.

Irakban tavaly októberben kezdődtek nagyszabású tüntetések, amelyeken követelték, hogy a kormány mondjon le, oszlassák föl a parlamentet, és alakítsák át az ország politikai rendszerét, amelyet még a 2003-as, Szaddám Huszein diktátor bukását eredményező amerikai katonai beavatkozás után alakítottak ki. Az akkori kormányfő, Ádel Abdel-Mahdi november végén lemondott a posztjáról. Utódja, a májusban hatalomra került Musztafa al-Kádimi a tüntetőknek engedve ígéretet tett, hogy előrehozott választásokat tartanak az országban.

 

MTI