2024. 10. 24. Csütörtök Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:45

Külföld

Ukrán főügyészség: négy ukrán hadifoglyot öltek meg orosz katonák

Az ukrán nemzeti gárda négy, fogságba ejtett katonáját megölték az orosz hadsereg tagjai, miután kamerával rögzítették kihallgatásukat - hozta nyilvánosságra csütörtökön honlapján az ukrán főügyészség, hozzátéve, hogy az ügyben büntetőeljárását indítottak a háborús törvények és szokások megsértése és előre megfontolt emberölés címén.

  • Ukrán főügyészség: négy ukrán hadifoglyot öltek meg orosz katonák

A közlés szerint október 6-án az ukrán nemzeti gárda négy katonája a Donyeck megyei Szelidove településnél teljesített szolgálatot, amikor az orosz erők megrohamozták az ukrán állásokat, és harc közben foglyul ejtették őket. Ezt követően az oroszok videóra vették a sebesült, fegyvertelen gárdisták kihallgatását. Másnap az ukrán erők visszavették elvesztett állásaikat, és a kutatási műveletek során megtalálták a megölt ukrán katonák holttestét. A főügyészi hivatal megállapította, hogy a hadifoglyok meggyilkolása a genfi egyezmények megsértésének és súlyos nemzetközi bűncselekménynek minősül. Az előzetes nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói folytatják - tette hozzá közleményében a főügyészség.

Az ukrán főügyész egy másfél hete adott lapinterjúban arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben megnőtt azoknak az ukrán hadifoglyoknak a száma, akiket orosz katonák bírósági tárgyalás és ítélet nélkül kivégeztek. Hangsúlyozta, hogy ezek a bűncselekmények nem elszigetelt incidensek, hanem Oroszország háborús fegyverként, a megfélemlítés és a pusztítás eszközeiként alkalmazza, akárcsak a hadifoglyok kínzását.

Ruszlan Muzicsuk ezredes, a nemzeti gárda szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak csütörtökön elmondta, hogy gyalogsági alakulatok próbálnak beszivárogni Szelidove településre. Hozzátette, hogy az elmúlt 24 órában az oroszok 19 alkalommal támadták meg Szelidovét jelentős számú gyalogossal. Az ukrán gárdisták 118 orosz katonát tettek harcképtelenné - közülük 52-őt megöltek -, miközben visszaverték ezeket a támadásokat.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy Szelidove falunál visszaverték az oroszok támadásait.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy csütörtök délelőtt az orosz csapatok Kupjanszk városát ágyúzták, és eltaláltak egy piacot. A támadásban egy 73 éves nő meghalt, további tíz ember pedig megsérült.

Szerhij Nyikiforov, elnöki szóvivő cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint hét NATO-tagország ellenzi Ukrajna meghívását a szövetségbe. Szavai szerint a valóság az, hogy Ukrajna meghívását a tagországok abszolút többsége támogatja, a többiek támogatásának megszerzésére pedig "aktív érdekvédelmi munka zajlik".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!