2024. 10. 24. Csütörtök Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:45

Külföld

Egy közös innovációs alap keretein belül működnek együtt ezentúl a magyar és szerb egyetemek

Magyarország és Szerbia stratégiai szövetségben áll egymással, nemcsak a két nemzet szintjén, hanem az innováció, a tudomány, valamint a kultúra szintjén is - hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Belgrádban, miután találkozott az innovációért felelős szerb miniszterrel, illetve a kulturális tárcavezetővel.

  • Egy közös innovációs alap keretein belül működnek együtt ezentúl a magyar és szerb egyetemek

Hankó Balázs Jelena Begovic innovációért felelős miniszterrel négy témáról egyeztetett. Ezek között szerepel, hogy "Magyarország és Szerbia olyan közös innovációs alapot hoz létre, amelyben az egyetemeink, kutatóközpontjaink együttműködésével az egészséges élet, a zöld átállás és a digitalizáció területén hozunk létre kutatásokat". Emellett megállapodtak, hogy erősítik az egyetemek közötti kapcsolatokat, és ebben a programban a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem vesz részt. A tárcavezető rámutatott, hogy Magyarország az egyetemein keresztül örömmel vesz részt a belgrádi BIO4 Campus felépítésében, "hiszen ez megfelel a magyar science park modellnek", annak az elképzelésnek, hogy az egyetemek, kis és közepes vállalkozások, illetve nagyipari vállalatok közösen kutatnak és újítanak, vagyis gyakorlati hasznát veszik az elvégzett kutatásoknak. "A negyedik pedig, hogy a mobilitási programokon keresztül, a Magyar Pannónia Programon keresztül erősítjük a fiatal oktatók, fiatal kutatók és az egyetemek közötti együttműködéseket" - húzta alá a tárcavezető.

Nikola Selakovic kulturális miniszterrel a magyar tárcavezető abban állapodott meg, hogy a jövő ősztől közös magyar-szerb kulturális évadot indítanak. Az őszi félévben Magyarországon, a 2026-os év tavaszán pedig Szerbiában a két ország kulturális hagyományait mutatják be. Hankó Balázs ugyanakkor rámutatott, hogy a népi hagyományok és a folkkultúra középpontba emelése mellett fontos szerep jut a gasztronómiának is. Emellett a két miniszter abban is egyetértett, hogy "a középkorra fókuszáló archeológiai és etnográfiai kutatásokat is erősíteni kell a két ország között", és arról is szó volt, hogy a magyar kastélyprogram jó példákat tud szolgáltatni a hasonló szerb programnak.

A miniszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta, részt vett a Biotech Future Forum biotechnológia-mesterséges intelligencia konferencián, amelyet harmadszor rendeztek meg Belgrádban. Hankó Balázs szerint "egyértelmű, hogy azoknak az innovációknak és kutatásoknak van jövője, amelyek egyetemi együttműködéssel a valós kihívásokra valós választ adnak, és ilyen a biotechnológia". Előadása során bemutatta, hogy Magyarországon az utóbbi években az innovációban milyen előrelépések történtek, illetve beszélt arról is, hogy a kutatások során fontos kiemelni a mesterséges intelligencia etikus használatát.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ukrán főügyészség: négy ukrán hadifoglyot öltek meg orosz katonák

Ukrán főügyészség: négy ukrán hadifoglyot öltek meg orosz katonák

Az ukrán nemzeti gárda négy, fogságba ejtett katonáját megölték az orosz hadsereg tagjai, miután kamerával rögzítették kihallgatásukat - hozta nyilvánosságra csütörtökön honlapján az ukrán főügyészség, hozzátéve, hogy az ügyben büntetőeljárását indítottak a háborús törvények és szokások megsértése és előre megfontolt emberölés címén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!