Szerdán a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél követtek el merényletet, amelyben öten meghaltak és 22-en megsebesültek. Ali Yerlikaya belügyminiszter közlése szerint nagyon valószínű", hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állhat a terrortámadás mögött. A terrorszervezetként nyilvántartott - Törökországban és Irakban tevékenykedő - PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a kurd kisebbség függetlenségéért.
A védelmi tárca közlése szerint a válaszcsapásokban "számos terroristát semlegesítettek", de pontos számot nem közöltek.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a török hadsereg a "jogos önvédelem" jegyében cselekedett, és mindent megtett annak érdekében, hogy polgári életekben és létesítményekben, illetve kulturális és természeti értékekben ne keletkezzen kár.
A minisztérium azt is jelezte, hogy folytatják a hasonló csapásokat a PKK ellen.
Fotó: Shutterstock