2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk 11:05

Külföld

Újraélesített szlovák fegyverek kísértenek

A Rajkán múlt héten lefoglalt 59 lőfegyver útját a gyártástól a végső felhasználókig vizsgálják az Europol, az európai társhatóságok, valamint az FBI bevonásával. A fegyverek között szlovákiai eredetű hatástalanított, majd visszaalakított karabélyok is lehetnek, amerikai, brit, német és olasz gyártmányok mellett. A nemzetközi akcióban öt kilogramm katonai robbanóanyagot is lefoglaltak.

  • Újraélesített szlovák fegyverek kísértenek

A múlt héten Rajka külterületén, a szerb származású, de szlovák állampolgár Dusan Skondrics birtokán talált fegyverraktárból előkerült 59 éles lőfegyver egy része szlovákiai hatástalanított, majd visszaalakított kalasnyikov – tudta meg a Magyar Nemzet szlovák forrásból. 

Az információ egyáltalán nem okozott meglepetést a hatóságok körében, hiszen 2017-től köztudott, hogy tízezer kiselejtezett, hatástalanított szlovák fegyver került az európai feketepiacra. 

A fegyvereket később élesítve adták el maffiózóknak, illetve terroristáknak. Az okok a fegyverhatástalanítás országonkénti eltérő szabályaiban keresendők. Az Európai Unió több országában ugyanis enyhék a vonatkozó rendelkezések. Számos helyen, így Szlovákiában is megengedik, hogy csak egyetlen elemét módosítsák hatástalanítás címén a fegyvernek. Ilyen változtatás például, hogy a fegyver csövét egy fémdugóval látják el, és így használják egyebek mellett színpadi kellékként, azonban szinte bármikor visszaalakíthatók élessé. Ilyen szlovákiai eredetű kellékfegyvereket akartak használni 2011 végén, a Brad Pitt nevével fémjelzett Z világháború című film magyarországi forgatásán. A kellékfegyvereket végül lefoglalta a Terrorelhárítási Központ (TEK). 

A TEK-es lefoglalást követő vizsgálat hatására Szlovákia is szigorított a korábban túlzottan megengedő, „kellékfegyverekre” vonatkozó jogszabályain, ám az addig fekete piacra került több ezer fegyvernek csak töredéke került elő. 

A törvényi szigorítás előtt kiselejtezett és egy fázisban hatástalanított fegyvereket hamis iratokkal felvásárolták szervezett bűnözők, színházi kellékként Lengyelországba, illetve Svédországba szállították, ahol minimális ráfordítással élessé alakították vissza, majd ­piacra dobták őket.  A francia hatóságok szerint a 2015. január eleji, a Charlie Hedbo szatirikus lap szerkesztősége, majd egy kóser üzlet elleni terrortámadáshoz szintén szlovák eredetű, deaktivált, Sa vz. 58 típusú gépkarabélyokat használtak a terroristák.

Ismert, Rajkán a pozsonyi maffia fegyverraktárában 59 éles lőfegyvert, körülbelül 45 ezer lőszert, 285 tárat, hangtompítókat és különböző fegyver alkatrészeket, különböző kaliberű maroklőfegyvereket, gépkarabélyokat, géppisztolyokat, puskákat, mesterlövészfegyvereket találtak. Előkerült ötkilónyi TNT és 2,5 kilogramm más, ismeretlen eredetű robbanószer.

A gépkarabélyok, géppisztolyok, puskák, mesterlövészfegyverek nagyobb része amerikai, brit, német és olasz gyártmányú, a TNT katonai robbanóanyag, az ismeretlen, instabil és ezért a helyszínen megsemmisített robbanóanyag vélhetően ipari, bányászati célra készített anyag volt. 

A magyar fegyverszakértők és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának nyomozói eddig 28 lefoglalt fegyver eredetét állapították meg. Hogy pontosan mit állapítottak meg, nyomozati okokból nem árulhatják el, de nem zárható ki, hogy éppen a szlovákiai eredetű visszaalakított fegyverekről van szó. 

A 31 egyelőre ismeretlen eredetű fegyvert pedig a gyártástól a végső felhasználókig vizsgálják az Europol, az európai társhatóságok, valamint az FBI bevonásával a magyar szakértők és nyomozók. 

Az FBI bevonása különösen beszédes, hiszen bár a nyomozás jelenlegi állása szerint a lefoglalt fegyverek között nincsenek ukrajnai "segélyfegyverek", de az ismeretlen eredetűek között akár még azok is lehetnek. 

Különösen az amerikai, a brit és a német gyártmányú fegyverek között, hiszen egyes források szerint a lefoglalt típusokból szállítottak Ukrajnának nagyobb mennyiséget. Az Europol már áprilisban félreverte a vészharangot, mivel egyre több hírszerzési értesülés látott napvilágot, hogy a "segélyfegyverek" egy része korrupt hatósági hálózatokon át a helyi maffiához, majd az Európai Unióban ténykedő bűnszervezetekhez kerülhet. Mindenesetre, ha bebizonyosodik, hogy a Rajkán lefoglalt arzenálban is vannak ilyen fegyverek, az az első nyilvános bizonyítéka lehet az ukrajnai illegális fegyver-reexportnak.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!