2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Tiltott absztraktok

Következik:

Híradó 12:05

Külföld

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába - jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke kedd este, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.

  • Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába

Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia, de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak.

A sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot - hangsúlyozta a NATO-főtitkár, aki szerint a NATO "nyitott ajtók politikája" történelmi sikert ért el, az újonnan csatlakozók tovább erősítik a szövetséget.

Mint mondta, Finnország és Svédország jól képzett katonákkal, modern technológiával és szilárd demokratikus intézményekkel járul hozzá az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, ráadásul megváltoztatja a geostratégiai helyzetet a Baltikumban.

Jens Stoltenberg kitért arra, hogy Vlagyimir Putyin a NATO bővítésének ellenzésével épp annak ellenkezőjét érte el. "Bármelyik ország megválaszthatja jövőjét" - jelentette ki.

Finnország és Svédország májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajna ellen indított orosz támadásokra hivatkozva.

A tagországok közül egyedül Törökország vétózta meg a csatlakozást, azzal érvelve, hogy Svédország és Finnország pénzzel és fegyverrel is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

A török kormány követelte a PKK tagjainak, valamint a velük szövetséges Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tagjainak kiadatását, továbbá a 2019 októberben indított észak-szíriai török offenzíva miatt elrendelt svéd fegyverszállítási embargó feloldását.

Kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár elmondta: a finn és a svéd kormány vállalta, hogy együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában a jogállamiság keretein belül, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően.

Az esetleges török vétó miatt egyébként Stockholm módosította a terrorizmus-ellenes törvényét.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

Sertéstrágyát öntenek a határra a lengyel gazdák

A Tömeges Összlengyel Gazdatüntetés nevű szervezet tagjai több tonna sertéstrágyát fognak kiönteni a keleti határ legveszélyesebb szakaszain, hogy megállítsák az illegális migránsokat – jelentette be az akció egyik szervezője a Wirtualna Polska lengyel internetes portálnak nyilatkozva.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!