A Hír TV által bemutatott képeken látható, hogyan égtek a palackok egy gázüzemben Florida középső részén, Orlandótól északra. Az első robbanás helyi idő szerint éjfél körül történt, ezt másfél órán keresztül további detonációk követték. A robbanások miatt veszélyessé vált az oltás, ezért a tűzoltók abba is hagyták a munkálatokat egy időre.
– Egyszer csak hatalmas robbanásokat hallottunk, tényleg óriásiakat. Kijöttünk a házból, és szaladni kezdtünk, cipő nélkül, futás közben dobtam le, telefont sem vittünk magunkkal – mondta egy szemtanú.
A mentésben a rohamkocsikon kívül helikopterek is részt vettek. A sérülteket kórházba szállították, ketten saját lábukon mentek orvosi segítségért. Mindannyian égési sérüléseket szenvedtek. Az első hírek még arról szóltak, hogy az éjszakai műszakban dolgozó munkások közül többen eltűntek, illetve meghaltak. A létszámellenőrzéskor viszont kiderült, hogy mindenki túlélte a balesetet.
– A Blue Rhino vezetésének tájékoztatása alapján azt mondhatom, hogy minden munkás megvan, aki az éjszakai műszakban dolgozott – szögezte le John Herrel rendőrségi szóvivő.
A hatóságok biztonsági okokból a gázüzem másfél kilométeres körzetéből kitelepítették a lakosságot. A cég Amerika második legnagyobb gázforgalmazója, a telepen 53 ezer palackot tároltak. Egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a tüzet.