„Látogatás barátoknál” – így nevezi Olaf Scholz kancellár pénteki útját a német TV híradó.
A két államfő baráti légkörben folytatott beszélgetése, mint hír lényegében minden német médiában helyet kapott, igaz, néhány újságíró rosszallóan azt írta, hogy Scholz mostani útja szükségtelen és legalábbis furcsa, hogy Biden európai útja során Berlinbe nem tudott ellátogatni.
Friedrich Merz, a CDU elnöke még a tervezett találkozó előtt irritáltan kérdezte Olaf Scholzot az amerikai út valódi céljáról. Választ azonban nem kapott.
Rossz nyelvek raportra jelentkezésként látják a rövid washingtoni látogatást és gyanúsnak tartják, hogy Scholz szokatlanul derűs mosollyal üdvözölte Joe Bident.
„Olaf, sok minden változott azóta, mióta itt jártál” – mondta Joe Biden, aki ez alatt azt érti, hogy a kezdeti vacillálás után Németország az összes kívánt katonai eszköz szállítását megígérte Ukrajnának.
Az amerikai elnök megköszönte a németeknek Ukrajna katonai és mély erkölcsi
támogatását is. A német államfő pedig kiemelte elkötelezettségét amellett, hogy Ukrajnát addig támogatja, míg szükséges. Konkrétumokról azonban nem lehet tudni; valószínűleg energetikai kérdések és a viszony Kínához is a találkozó témái között volt.
A találgatást, hogy vajon miről beszélgetett a két államfő, az is táplálja, hogy Scholz-val nem utazott az Egyesült Államokba német delegáció és utólagos sajtótájékoztató sem volt. Azonban Joe Biden még a találka napján bejelentett egy további 400 millió dolláros fegyverszállítási csomagot Ukrajna részére.
A német média egyhangúlag igen titokzatos munkamegbeszélésnek titulálja a rövid washingtoni túrát, és kíváncsian várja, milyen vállalásokat tett Olaf Scholz kancellár a német fél részéről.
Borítókép: Getty Images